Píííp, píííp, píííp, píííp…csatt! Az első kép, ami befurakodott ködös agyába, az volt, hogy ma biztosan szörnyű napja lesz. Megpróbált az éppen eltűnő álom részleteibe kapaszkodni, miközben vaktában tapogatózva kereste az ébresztőóráját. A szükségesnél erősebb csapással hallgattatta el a visító szerkentyűt továbbra is a szertefoszló álmon keseregve. Nem mintha bármi boldogítót álmodott volna, éppen ellenkezőleg: visszatérő rémálma „kísértette” ezen a ködös novemberi éjszakán is. De talán a mai nap rosszabb lesz, mint egy valóra vált rémálom…
Ült az ágyon, és a fejét fogta. A tehetetlenség volt a legrosszabb. Nem ismeretlen veszéllyel kell szembenéznie, pontosan tudta, hogy mi vár rá, hol és mikor, és azt is tudta, hogy nem kerülheti majd el semmilyen módon. Viszont csak úgy őrizheti meg ép eszét, ha legalább a szabadidejében nem kínozza magát a jövő rettenetével.
Lassan felállt, az ablakhoz botorkált, és kinézve a hideg üvegnek nyomta izzadságtól síkos homlokát, hogy kissé lenyugodjon, összeszedje magát. Egy bicebóca kisfiú sétált el a ház előtt, s ő - ösztönösen kilökve elméjéből eddigi szorongását, s elhagyva a mardosó kétségbeesést – elképzelte, vajon honnan jött, hova tart, miket gondolhat az istenadta ezekben a percekben… Azon kapta magát, hogy tudata új testet keres, mert már nincs maradása ebben a testben ily szenvedések közepette.
És ekkor jött az elhatározás, hogy változtatnia kell. Sziklaszilárdan, megingathatatlanul belenyilallt egész testébe, mintegy áramütésszerűen, csak éppen nem volt kellemetlen. Soha nem tapasztalt erő és magabiztosság öntötte el. Pontosan tudta, hogy mit kell tennie.
Megtisztult.
Tüstént átöltözött, s megreggelizett, gyorsabban, mint valaha, ugyanis eltűnt a dekoncentráltsága. Ma nem autóval megy. Percek múlva már a dércsípte parkban lépkedett. Már-már kedve lett volna dalra fakadni a csodálatos változás hatására, s ez a késztetés annyira erősnek bizonyult, hogy dúdolni kezdte gyerekkora kedvenc dalát, melyet oly sokszor énekeltek testvéreivel forró nyári napokon egy szőlődomb lábánál heverészve. Egy madárkát figyelt, s közben azon tűnődött, milyen szép az élet.
Kiérve az utcára a dugóban álldogáló autók mellett vezetett az útja. Egyikben különösen hangosan szólt a rádió, nyilván a vezető idegességét volt hivatott elnyomni. „A gazdasági válság hosszú távú következményeinek mérséklésére összehívott antwerpeni konferencián felszólalt többek között a lengyel miniszterelnök személyes tanácsadója is, hangsúlyozva, hogy az utóbbi hónapokban a lengyel gazdaságban tapasztalt recesszió a posztkommunista rendszerekben általánosan megfigyelhető, nem kivételes… ” Elmosolyodott a gondolatra, hogy egykor őt is érdekelték volna ezek a hírek. 30 perccel ezelőtt még politikus volt.
Kátay Tamás
