A sötétség néma.
Csak a légfrissítő szisszen.
Neki nem szóltak, hogy
gyászolunk.
Gyászoljuk a lelkemnek azt a darabját,
ami ma meghalt.
Meghalt, mert visszaadtad.
De igazából el se vetted,
már az elején elutasítottad.
Akkor még élt,
igaz, már haldoklott.
Utolsó erejével még befeküdt a betegszobára.
Infúzión kapta a reményt.
Az elején csak kis adagokban,
de idővel növelni kellett.
Az állapota egyre csak romlott.
Halála lassú volt,
csigaháton lovagló kínszenvedés.
Jó lenne azt mondani, hogy nem érezte…
de halottról hazudni nem illik.
Azután kómába esett.
Hiába hívtuk a lélekbúvárt,
már ő sem segíthetett.
Néha megmozdult,
arcára kiült a fájdalom grimasza.
Morfiumot kapott,
lovaknak elegendő adagot.
Párszor segített.
Végül elhunyt.
Csendesen ment el,
csak az EKG zajongott,
de ő is hamar belenyugodott.
Néha pittyentt egyet,
olyankor ejtett el egy-egy könnycseppet.
Hát, ég veled, lélekdarab.
Nélküled már nem leszek egész,
talán fél se.
Azért nyugtat a tudat,
hogy nyughelyed előkelő helyen van,
a Szívtemető
bal sírkamrái közt.
Nagyvárad, 2014. 01.02.
