Mol-pályázat

Ezt kaptam, küldöm Nektek!
Az igazi oktatót nem elég megtalálni!
FELHÍVÁS
MOL Tehetséggondozásért díj
Ön is ismeri, emlékszik rá
- azt az áldozatkész, lelkes tanárt, szakembert, aki gyermekét jó tanácsokkal látta el és
külön szakkörökön segítette az iskolai felkészülésben vagy a tanulmányi
versenyeken?
- azt az edzőt, aki jó szemmel kiemelte és a neki legmegfelelőbb sportágban segítette
készségei, képességei fejlesztésében gyermekét?
- arra a szeretett tanárára, aki elindította a pályán, akihez később is mindig fordulhatott
jó tanácsért, szakmai támogatásért?
Segítsen nekünk megtalálni őket!

Bundi Daniella: Elsősavató

A Fazekas Mihály Gimnáziumban október 18-án megrendezték az idei elsősavatót.

Az elsősök még a nagy nap előtt három feladatot kaptak, melyekkel erre az eseményre kellett elkészülniük. Az első, hogy egy legfeljebb 5 perces táncprodukciót kellett együtt kitalálniuk, melyet a nap folyamán előadtak. A második feladat az volt, hogy a Bikini - Amikor végleg elmegyek című számát át kellett írniuk és osztályindulóvá alakítaniuk. Harmadikként pedig egy már régi hagyományt követve minden fiatal diáknak be kellett öltöznie. Ebben az évben a szervezők és az iskola diákönkormányzata egy igen érdekes viseletet talált ki: mindenkinek egy zsákban illett megjelennie és az iskolai felszerelését muszáj volt egy fonott kosárban hoznia. Ezen kívül minden osztály egy sajátos fejfedőben jött. Volt közöttük kötött és baseball sapka, papírcsákó. A hetedikes gyerekek törölközőt húztak a fejükre.

Már reggel 7:30-kor az udvaron várakoztak az elsős osztályok izgatott diákjai. A napot a nagyok vezetésével tánccal kezdték, majd az egész udvart bejárták a vonatozás közben, melybe az idősebbek is nagy örömmel kapcsolódtak be. Amikor már közel volt a csengetés, az osztályok kaptak egy-egy érdekes mondatot, melyről petíciót kellett írniuk, majd pedig aláírást gyűjtöttek a felsőbb-évesektől és a tanároktól. Ezek után a gyerekek felvonultak a termekbe és megkezdődött a tanulás. Persze szünetekben mindenki aláírásokat gyűjtött, hogy minél több pontot szerezzen.

A délután közeledtével a diákok egyre izgatottabbak lettek. Fél háromkor megkezdődött az igazi elsősavató. A gyerekek és a tanárok a tornateremben gyűltek össze, ahol még a bordásfalakra is felmásztak az érdeklődők. Az osztályoknak be kellett mutatni, hogy mire haladtak az elmúlt napok gyakorlásai után. Előadták a táncos produkciókat majd az osztályindulókat. A műsorok között pedig egy-egy feladatot kellett megoldaniuk. Például egy dal címét a vállalkozó szellemű diákok elmutogatták, vagy a tanárokról kellett egy kérdőívet kitölteni, melyet legfeljebb csak tippeléssel sikerült a fiataloknak megoldani; a figyelmesek könnyen megcsinálták azt a feladatot, melyben az iskola apró részleteinek felismerése volt a cél.

Megkérdeztünk két elsőst is, nekik melyik feladat tetszett a legjobban.

"Nekem a karaoke jött be nagyon, jó volt hallani és énekelni ezeket a zenéket. Sokat röhögtünk az osztállyal, a hangulat is jó volt!" – mondta egy 9.c-s lány.

"Hú, szerintem a hastánc volt a legjobb, a fiúk mulatságosak voltak, rengeteget nevettünk rajtuk"– nyilatkozott egy fiú.

Utolsó feladatként az elsősöknek fél lábon állva kellett elmondaniuk egy kb. 5 perces esküt. Ezek után már valószínűleg nagyon várták az eredményhirdetést – bár nem csak a jutalmak miatt, hanem mert már minél hamarabb szabadulni akartak a fülledt tornateremből.

Nem is kellet sokat várniuk, hiszen hamar megérkeztek az eredmények, melyek egy igen szoros versenyről tanúskodtak.

Szűcs Noémi: A hetvenkettedik óra után

Három nap. Három, fiatalokat megmozgató, önkéntes munkával teli nap. Három nap a tettek mezején. Ez a 72 óra kompromisszum nélkül – egy program, amely Németországból indult, amely 2002 óta számos országban megjelent, köztük hazánkban is. Egy program, amely 2010-ben országszerte 19 megyében, közel 100 városban, összesen 4500 fiatalt vett rá, hogy tegyen a környezetéért, másokért, ezzel pedig önmagáért is! Idén pedig a tenni akaró fiatalok száma megduplázódott, közel 8700-an vettek részt a közhasznú szolgálatok teljesítésében.

Debrecenben október 13-án, csütörtökön volt a megnyitó, a Debreceni Egyetem templomában. Hallhattunk egy kis bevezetőt, majd egy rövid prédikációt. Ezek után mindenki eldöntötte, hogy milyen jellegű önkéntes munkát szeretne végezni. Három típusú feladat közül választhattunk: szociális, ökológiai és fejlesztési. Csoportokba rendeződtünk, kaptunk egy-egy nagy méretű, színes papírlapot, hozzá filceket, és temperát. Az volt a feladat, hogy készítsünk egy plakátot, amelyet ki kellett tennünk a helyen, ahol az önkéntes munkát végeztük. A tempera azt a célt szolgálta, hogy bemázoljuk vele a tenyerünket, majd rányomjuk a lapra. Így az egész egy sokkal személyesebb formát kapott. Ezután filccel ráírtuk a hely nevét, ahová mentünk, meg azt, hogy „72 óra kompromisszum nélkül!”

Mint már említettem, több, különböző jellegű munka volt. A szociális jellegű feladatok között szerepelt két idősek otthonába való látogatás és ott az idősek segítése, kertészkedés, beszélgetés, valamint az Immánuel otthon fogyatékkal élő gyermekeivel egy szüreti mulatságon részvétel, segédkezés. Ez a típusú szolgálat a legnehezebb és a legszebb egyben: amikor szeretetet, segítséget nyújtunk közvetlenül egy másik embernek.

„Nekem az első nap tetszett a legjobban” – mondta Karap Judit 12. B osztályos tanuló, aki az Immánuel otthoni rendezvényen vett részt önkéntesként október 14-én. – „Mikor megérkeztünk, elmondták, hogyan és milyen körülmények között épült az otthon, plusz néhány dolgot a fogyatékos gyermekek világáról. Ez után egy nagyon aranyos műsort néztünk meg, amit a „gyerekek” készítettek. A „gyerekek” szó azért került zárójelbe, mert 6-tól 30 éves korig járnak ide fiatalok.”

„Végignézve rajtuk nem tudtam elképzelni, hogy mit érezhetnek, gondolhatnak akár ők, akár a hozzátartozóik. De amint jobban megismertem őket, rájöttem, hogy vidámak szeretetreméltók és egy kis odafigyelés sokat jelent nekik. Szívesen visszamennék még hozzájuk máskor is!” – meséli Asztalán Rebeka szintén 12. B osztályos tanuló.

„A műsor után kimentünk szüretelni, segítettünk nekik levágni a szőlőt, ami a korláthoz volt rögzítve. Ezután odabent beszélgettünk, táncoltunk, ettünk-ittunk és jól szórakoztunk. Legelőször, amikor beléptünk a terembe, ahol a fiatalok voltak, hirtelen egy rossz érzés fogott el. Ők tényleg fogyatékosak, szellemileg is és testileg is egyaránt, és ez komoly dolog. Eszméletlenül aranyosak és kedvesek az oda járók, és van köztük nagyon sok tehetség! A végét egy dallal zárták, amit nekünk énekeltek, és meghívtak minket december 2-ára, mivel akkorra is készülnek egy műsorral.” – folytatja Judit.

A második napon a DMJV Idősek Háza és a Méliusz Juhász Péter Református Idősek Otthona adott helyet a segíteni vágyó önkéntesek lelkes munkájának. „A második napon a Pallagi úti DMJV Idősek Házába mentünk. Rákérdeztem, hogy hány lakója van az intézménynek, és a válasz meglepett: 350 fő, ebből 50 ideiglenesen.” – meséli tovább Judit – „3 emeletes az intézmény: a földszinten vannak a házaspárok, akikről tudni kell, hogy ott ismerték meg egymást. Van közöttük, aki már 20 éve házas! Az első emeleten vannak a fekvő betegek, a másodikon a szenvedélybeteg idősek és a harmadikon, akik jobb fizikai állapotban vannak. Egy nagyon jó szobába kerültem, aminek három lakója volt: Vera néni, Margitka néni és Esztike néni. Esztike néni kerek száz éves, egyedül mozog, egyedül ágyaz meg – hihetetlen! Mindhárman nagyon kedvesek és barátságosak voltak, de ami a legnagyobb élmény volt számomra, hogy Vera nénit, aki elmondása szerint sehova nem jár (sem a társalgóba, sem a szomszédaihoz), ki tudtuk vinni sétálni. Először nem szeretett volna, de végül meggyőztük, és jól is érezte magát. Ezen kívül megismertünk három kedves idős hölgyet, akik közül az egyik annyira örült, hogy benéztünk hozzájuk, hogy még csokit is kaptunk tőlük!”

„Nagyon jó volt, mert közelebb kerülhettünk ahhoz a korosztályhoz, akikkel normális esetben talán semmi kapcsolatunk nem lenne. Máskor esetleg idegesítő lett volna, hogy pénteken csak este érek haza, de furcsamód ez az érzés most elmaradt. Örültem, hogy segíthettem. A másnapi kertrendezést szintén nagyon élveztem, és nem csak azért, mert egyébként is szeretek növényekkel dolgozni. A végén jó volt látni, hogy az idősek hogy örültek neki.” – mondja Szücs Pálma, 8. A osztályos tanuló, aki szintén az idősek otthonában segített.

„Ez a program sok új élményt és tapasztalatot adott nekem, melyeket azt hiszem egy életre emlékezetembe és szívembe zártam. A jövőben is bármikor szívesen részt vennék nem csak szociális jellegű, hanem bármilyen más önkéntes tevékenységben is!” – teszi hozzá Rebeka.

Mi a Tímár utcai óvodába mentünk (Debreceni Református Kollégium Óvodája), ahová fejlesztési munka címen indultunk tevékenykedni. A nevelők, óvónők mind nagyon kedvesek voltak, sokban segítették a munkánkat az előkészületekkel. „Az óvoda vezetője ámulva figyelte, hogy mennyi önkéntes fiatal ment nekik segíteni. Tényleg nagyon elcsodálkozott, hogy milyen sokan voltunk!”– emlékszik vissza Jasku Dóra, 11. B osztályos tanuló. De hogy mi volt a feladatunk? Mi, egy maréknyi lány, az óvoda tornatermébe mentünk, ahol a játékokat, labdákat, ugrálókat, polcokat mostuk, törölgettük le. Letisztítottuk a bordásfalat, a padokat, a szekrényeket, végezetül pedig felmostuk a termet. Nagyon jól szórakoztunk, sokat nevettünk. Mindenki szemében látszott, hogy mennyire szívesen emlékszik vissza az óvodában töltött éveire. Azonnal csaknem mindenkinek az eszébe jutott valami aranyos, vicces történet a gyermekkorából. Az egész munkát a vidámság és a nosztalgia ölelte körül. Néhány fiú pedig odakint sepregetett az udvaron. „Az eléggé érdekes volt, hogy sepertem kifelé a házból a homokot, aztán két kislány visszadobta. Nekik tetszett – mondja nevetve Mikó Zoltán 10. E osztályos tanuló.

„Szombaton délelőtt pedig az udvaron munkálkodtunk” – folytatja Dorka. – „Míg az apukák egy új játék felállítását kivitelezték, addig mi a homokozó felfrissítésével és az udvar szépítésével töltöttük az időnket. Hihetetlen kedves embereket ismertünk meg az óvónők személyében.Számomra nagyon fontos dolog ez, amit tettünk. Az önkéntesség. Nekünk csak néhány óra volt az életünkből, de akiknek segítettünk, azoknak ezzel rengeteg segítséget nyújtottunk. Hihetetlen, hogy egy kis emberi segítség, ami szívből jön, ami egyeseknek semmiség, mások arcára mégis milyen mosolyt tud csalni. Ez az érzés felbecsülhetetlen!”

A kompromisszum nélküliség azt jelenti, hogy nem kötünk kompromisszumokat önmagunkkal. Felajánljuk a segítségünket, önzőség nélkül, önkéntesen, azért, hogy ezzel jót tegyünk másokért. Azt hiszem, ezen a programon való részvétel során igazán láthattuk azt, hogy mire képes néhány ember, ha összefog egy közös célért, legyen az bármilyen apró – mint például egy óvoda tornatermének felmosása, vagy nagyobb – mint fogyatékkal élő gyermekekkel való foglalkozás, törődés. Hálás vagyok, hogy ez a lehetőség megadatott, hálás vagyok Lakatosné Tóth Ildikó tanárnőnek, amiért közvetítette ezt felénk. Mindenki másképp élte meg ezt, hiszen van közöttünk, aki már korábban is foglalkozott önkéntességgel, és akad olyan, mint például én, akinek először adatott meg az élmény. Mert ez élmény, méghozzá nem is akármilyen! Úgy gondolom, mindannyian gazdagodtunk valamivel. Nem is gondolná az ember, manapság, a nagy rohanásban, mennyire jót tesz, ha megáll egy percre, elgondolkodik, és egy kis idejét valami apróságra szánja - ami másoknak nagy segítség lehet!

Egy kis krimi az őszi napokra...

Thomas, George és az éjszaka árnyai

            1885 tavaszán járunk. London, mint mindig, most is nyüzsög a sok járókelőtől és az árusoktól, akik portékájukat próbálják minden áron rásózni a szerencsétlen járókelőkre. Mindenkinek, aki a Brook Streeten végighalad, megakad a szeme a rendőrségen, amely nagy erőkkel zár körbe egy házat. Ebben a házban az özvegy Mrs. Potts lakott. Igen vagyonos hölgy, az előző héten töltötte be a 85. életévét.

A történetünk az ő halálával kezdődik.

            Nem sokkal a rendőrség megérkezése után a járókelők egy magas, keménykalapos úrra és egy nála nem sokkal alacsonyabb sötét kabátos szemüveges alakra lehettek figyelmesek. Thomas McGregor és Dr. Smith volt az.

Magándetektívek.

 Abban, hogy egy gazdag özvegy meghal, nem sok gyanús van.

Máris felmerülhet a kérdés, hogy miért kellett idehívnia a Scotland Yardnak ezt a profi magándetektív párost. Az öreg hölgy ismerte Mr. McGregort, az asszony fedezte fel valamikor régen a tehetségét. Ő adott neki kezdetben biztatást. Ezen kívül Potts asszony asztalán talált a rendőrség egy borítékot.  Az öreg hölgy végrendelete volt.

A  felszíni nyomozás során fény derült arra, hogy nem sokkal azután halhatott meg, hogy ezt megírta…

A szemtanúk vallomása szerint senki sem ment be vagy ki a főbejáraton, a szolgálólány is megerősítette ezt. Thomas McGregor - miután megérkezett - beszélt a nyomozás vezetőjével, lezáratta az épületet.

Közben Dr. Smith megvizsgálta Mrs. Potts holttestét. Arra lett figyelmes, hogy a nyakán egy vörös kereszt és egy kék vonal található. Smith tudta, hogy látta már valahol ezt a keresztet. Hamar meg is találta, hogy hol, ugyanis a szemközti bolt ajtajára is ilyen kereszt volt festve. Ezt a keresztet feljegyezte, és továbbindult nyomok után kutatni.

Eközben Thomas a földszinten kérdezte ki a szolgálólányt. Megtudta, hogy a lány halk neszt hallott az emeletről, de csupán az ódon ház természetes neszének gondolta. A lány tovább folytatta a munkáját, mint minden nap: este 9-ig. Takarított, s az öreg hölgy leveleit kellett rendeznie.

Eközben Smith végzett a felső emeleten. Elmondta Thomasnak, hogy halvány lábnyomokra és tisztítószer maradványokra lett figyelmes, és egy furcsa kék festéket is talált, tartály nélkül… Azt is észrevette, hogy ezt a festéket nagyon nehéz lemosni. Thomas emlékezett arra, hogy ez az a kék festék, amit látott a szolgálólány kötényén is!!

 Különleges, nagyon drága, egy bizonyos Szerendia nevű ritka példányból készítik.

Adott volt a helyzet: a boltban kell tovább érdeklődni. Bár a boltvezetőt nem találták, ám a nyitott ajtón beléptek…

Dr. Smith naplója így említi e mozzanatot:

„Beléptünk a nyikorgó ajtón, a falakon pókhálók lógtak, a bútorok szanaszét hevertek”.

A nyomozók döbbenten néztek szét.

Az emeleten találtak rá a bolt tulajdonosára…holtan. Pontosan ugyanúgy végeztek vele is, mint ahogy az özvegy Mrs. Potsscel. Smith feltételezte, hogy megláthatta a gyilkost, ezért lejegyezhetett néhány jellemzőt róla. Valószínűleg a polcra tette, mert sejtette, hogy olyat látott, amit nem kellet volna. Hangos zaj hallatszott az emeletről, és rövid idő múlva megjelent Thomas egy nagy aranytömbbel a kezében.

Nem sokkal később kiderült, hogy Mrs. Potts széfjéből lophatták el. Ennek az aranytömbnek az özvegy széfjében kellene lennie! Az özvegy senkinek nem árulta el, annyira féltette. A Scotland Yard sem tudott még hollétéről, ugyanis az özvegy nagyon féltette.

Thomasnak valamiért nagyon furcsa volt ez az aranytömb. Emlékezett arra, hogy előző ügyénél egy olyan rablót kellett üldöznie, aki aranytömböket lopott. Így emlékezhetett egy ilyen méretű tömb hozzávetőleges súlyára, de ez valahogyan másmilyen volt. Fölmerült benne a gondolat, hátha üreges a belseje! Ekkor fogta, és eltörte az aranytömböt. A belsejéből egy kulcs és egy papírlap esett ki... (Thomasnak eszébe jutott sok a régen kapott sok bölcs tanács, amiért most is hálás volt az asszonynak.) 

„Ha ezt a szöveget olvassa, Mr. McGregor, akkor én már az árnyékvilágban vagyok. De most ne ezzel törődjön! Kérem, segítsen!! Az értékeimnek el kell jutnia a lányomhoz! Ő tudja, mit kell velük tenni! Biztos vagyok benne, hogy rájön a rejtvényem megoldására, s megtalálja a széfet, amelyhez ez a kulcs illik.  Kérem, siessen, ön az utolsó reményem.”

Ekkor Thomas felnézett, és rájött, hogy az öreg hölgy tudta: meg akarja valaki ölni.

A szöveg így folytatódott:

 „A rejtvény kissé rímes, nem kellene átjavítani, ez a lényege. Íme: négy lába van, de nem szék, hosszúkás, de nem ék, alatta vagyon kincsem, mit csak annak adom, ki megérdemli, s e titkot megfejti, eme rejtvény nehéz vagyon, de ki sokat jár nálam, az jól tudhatja, mindig rajta tartom a szemem, és mikor írok, le sem veszem.”

Thomas és Smith érezték, hogy már nagyon közel állnak a gyilkoshoz, de még nagyon sok részlet hiányzik. Tudták már, hogy egy nagyon különleges tintához ért a gyilkos, amit igen nehéz lemosni. Feltételezték, hogy hátulról támadt, és könnyen mozog magas épületeken. Fiatalnak gondolták. Ekkor Smithnek és Thomasnak is ugyanaz az ötlete támadt.

–                    Mi van, ha nincs is olyan messze a gyilkos, mint azt gondoltuk? – kérdezte Thomas.

–                    Mi van, ha végig az orrunk előtt volt, csak nem vettük észre? – bólintott Smith.

Ekkor visszamentek az épületbe, összehívták a rendőröket, a szolgálólányt, hogy elmondják, amire rájöttek.

–                    Mr. Smith, kérem a noteszt.

–                    Tessék.

–                    Miután átnéztük a jegyzeteinket – szólt Thomas –, arra lettünk figyelmesek, hogy egy bizonyos vörös kereszt volt festve az özvegy nyakára. Egy bizonyos kék festék volt a kereszt mellett, ami azt jelenti, hogy nem megmérgezték, hanem megfojtották áldozatunkat. Ugyanis a mérget meggyilkolása után tették az asszony szájába.

–                    Mrs. Pottsöt, kérem, megfojtották. S aki megfojtotta, véletlenül hozzáért ahhoz a kék festékhez, amit –valószínűleg – izgalmában borított ki.

–                    De hát én nem vagyok a tettes- kiáltott fel megrendülten a szolgálólány - , én sohasem tennék ilyet.

–                    Tudom - válaszolt Thomas. Ezután,hogy ne legyen feltűnő – vette át ismét a szót Thomas - ,még frissen feltakarította. Ez volt az a zaj, amit ön hallott - fordult a szobalány felé - ,hiszen még frissen fel lehet takarítani. A kézmosást elfelejtette, ugyanis az ablakpárkányon is találtunk festékmaradványokat.

–                    Tehát kettős gyilkosságról van szó. A férfi a szemközti boltost is megölte, aki viszont egy személyleírást készített a betörőről, és gondosan eltette, hogy az, akinek szánta, megtalálhassa. Íme a leírás: „Vékony fürge fiatal rendőr.”

–                    Ez felháborító, hogy mondhat ilyet! - vág közbe az egyik rendőr.

–                    Kérem, nyugodjon meg, nem ön az illető – válaszolta Thomas - , hanem az úr ön mögött, aki jól láthatóan nem rendőr, hiszen még azt sem tudja, hogyan kell felvenni az egyenruhát. Kérem, tartóztassák le! - adta ki az utasítást Thomas.

A gyilkosnak esze ágában sem volt engedelmeskedni. Kirohant a házból, de nem sokáig jutott. Mr. Thomas számított a tettes menekülésére, néhány rendőrrel megbeszélte, mi a teendő.  Persze olyan rendőrökkel, akiket már ismert régebbi ügyekből, és feltétel nélkül bízott bennük.

            Egy feladat maradt hátra.

 Biztonságba helyezni az értékeket. Thomas felment Dr. Smith-tel az emeletre, s mivel megfejtették időközben a rejtvényt.

Hamar megtalálták a kulcslukat.

A padlónak éppen azon a részén volt, amelyről  az öreg hölgy tényleg nem vette le soha a szemét!

 A nyomozó a titkos zárba helyezte a kulcsot, a zár kattant…,s ott volt előttük a rengeteg pénz. „Ezért kellett hát szegény asszonynak meghalnia”- mormolta magában, s elmerengett egy pillanatra a múlton.

 Még aznap fegyveres őrizettel elszállíttatta biztos helyre, ahol senki sem találhatja meg.

Varga Balázs

9. D

2011 október

Nemcsak a 9.A osztálynak

Pratkanis-Aronson: A rábeszélőgép

http://turul.kgk.uni-obuda.hu/oldalak/uetika/rabeszelo/index.html

Kiszoríthatja-e a könyvet a számítógép a XXI. században?

Manapság egyre jobban hódít a számítógép-főleg a fiatalok körében. Vajon helyettesíthető-e a régi idők kikapcsolódását nyújtó könyv ezzel a száz éve feltalált, sőt körülbelül húsz éve elterjedt masinával? A vélemények megoszlanak a témával kapcsolatban.

Mivel a könyvnyomtatás nagyon hosszú múltra tekint vissza, rengeteg dokumentum csak írott formában létezik, a számítógéppel nem tudjuk elolvasni. Akik a számítógép pártján állnak, mondhatják, hogy ma még tényleg sok iromány nincs elektronikus formában tárolva, de egyre több, és több kerül fel a világhálóra, hogy mindenki számára elérhető legyen, méghozzá ingyen! Ha az internetről is hozzáférhetőek lesznek majd ezen dokumentumok, nem kell attól tartani, hogy egyre jobban használódik az eredeti könyv, esetleg elvesznek a rajta lévő adatok, hiszen mindenki otthon, egy lépés megtétele nélkül, pár kattintással már meg is tudja, amit szeretne - a kattintással pedig nem kopik semmi.

A számítógép – persze ehhez bizonyos programok szükségesek – alkalmas arra, hogy témakörök vagy bizonyos kulcsszavak alapján gyűjtsön anyagot. Főleg a szakkönyveknél van ennek jelentősége, ahol egy-egy kisebb témakört nehéz megtalálni. Ezzel nagyon sok időt lehet megspórolni, amit az ember másra fordíthat. 

A számítógép nagy előnye még az olcsósága. Az internethasználatért minden hónapban ki kell fizetni egy bizonyos alapdíjat, amelyet különböző feltételek mellett még olcsóbbá tehetünk, azonban egy adott témában rengeteg információhoz hozzájuthatunk sok-sok könyvből összeollózva, kiemelve a lényeget. Míg ha külön meg kell venni a könyveket, sokkal többet kell kifizetnünk. Ha könyvtárból kölcsönözzük ki, akkor is körülbelül annyiból jövünk ki, mint az internethasználattal, csak többet kell „járkálnunk”, ami a mai lustuló világban nincs kedvére az embereknek 

Ráadásul a könyvtárhasználat például időhöz van kötve, mivel a könyvtár nincs mindig nyitva. A számítógép azonban bármikor elérhető, éjjel-nappal, mi döntjük el, hogy mikor kapcsoljuk be. 

Ha összehasonlítjuk a könyvben és a számítógépen levő képeket, egyértelműen jobb az utóbbinak a minősége.

A számítógép segítségére lehet a fogyatékos embereknek is. Például a könyvek megismerésében. Gondoljunk csak a vakokra, akiknek fárasztó lehet az ujjhegyükkel letapogatni a betűket olvasáskor. A számítógép arra is alkalmas, hogy esetleg a könyveket hanganyagként ismerjék meg. Ez sokkal kényelmesebb a számukra. 

Persze akármennyi érv is szól a számítógép mellett, mindig lesznek olyanok, akik semmi pénzért nem adnák a könyvet. Megveszik, kinyitják, érzik azt a jellegzetes ,,új könyv illatot”, tapintják a lapokat. Számukra ez szerelem, ők a könyvek szerelmesei. No, meg persze ott vannak a gyűjtők is, akiknél ez a szeretet egyfajta megszállottság.

Véleményem szerint a számítógép előbb-utóbb ki fogja szorítani a könyvet, mivel használatával időt, energiát és pénzt takaríthatunk meg, amik a folyamatosan gyorsuló életben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak.

Csiszár Dorottya, 9.A