Sokan tudják már rólam, hogy tavaly nyáron szerencsétlenségemre a külboka csontomat, oly módon törtem el, hogy hónapokig csak segédeszközzel tudtam közlekedni. Egyszóval a nyaram „besült”.
Július közepén elérkeztem a következő műtétemhez. Az orvosok közölték velem, hogy el fognak altatni, és a beavatkozás nem fog tovább tartani 5 percnél. Fittyet se hánytam rá. Hiba volt. Persze, izgultam nagyon. Az altatóorvos egy kedves, mosolygós körülbelül 30 éves hölgy volt. A maszkot finoman az arcomra rakta és halkan mondta. „Számolj el ötig!” Így tettem, egészen háromig. A világ elsötétült, és egy másik helyen találtam magam.
