2013. május 12., vasárnap

Bálint Tamara (9. B) interjúja Hegyesi Zsolttal (11.E)

A szerkesztőség új munkatársa interjút készített Hegyesi Zsolttal, aki országos történelem versenyen jeleskedett.
Bálint Tamara

Iskolánk egy nagyon ügyes és kitartó tanulójával készítettem riportot, aki már eddig is figyelemre méltó versenyeredményeket ért el. Azonban ebben az évben az ország második legjobb teljesítményét nyújtotta a Savaria Országos Történelem Versenyen a 10. évfolyamos hallgatók korosztályában.

Ő nem más, mint iskolánk büszkesége Hegyesi Zsolt 11.E osztályos diák.




-          Mikor szeretted meg a történelmet?
-          Már általános iskolában is nagy érdeklődéssel ültem a történelem órákon, ezért is indultam a 7-8. osztályosok Országos Történelem Tanulmányi Versenyén.

Hegyesi Zsolt
-       Ott milyen eredményeket értél el?
-          7. osztályban 3. helyezést 8.-ban pedig 1. helyezést értem el.

-          Tavaly is indultál a Savarián?
-          Igen. Tavaly is sikerült az ország döntőbe jutnom, akkor 1. helyezést értem el. A történelem versenyekben van tapasztalatom.

-          Az sokat számít! Hány fordulóból állt a verseny?
-          Minden országos verseny 3 fordulóból áll: egy iskolaiból, egy megyeiből, és az országos döntőből. Mivel 5 évfolyamos osztályba járok, ezért 11-esként a 10. évfolyamosokhoz  tartoztam, ahogy tavaly pedig a 9-esek közé.

-          Mi volt a verseny témája?
-          Az attól függ, rengeteg tényanyagot kellett tudni. Az iskolai fordulóra a görög- római kortól kezdve egészen 1222-ig minden esemény t, történést át kellett venni. A megyei forduló a római császárság megalapításától  egészen a mohácsi vészig a tényanyagok sokaságának ismeretét igényelte. Persze mindezt európai kitekintéssel. Az országos döntő a magyar királyság 1000-1686 közötti történetét foglalta magában. A tények források, események rengetegjeit kellett megtanulni a legapróbb részletekig.

-          Az utolsó fordulót Szombathelyen rendezték meg minden évben, ahol a 17-17 legjobb „törisei ” mérhetik össze tudásukat. Mikor is rendezték?
-          A döntőre április 19-20. között került sor. Szombathely gyönyörű városában, amit nagyon szeretek.

-          Milyen típusú feladatokkal kellett megoldani a döntőben?
-          A verseny 2 napból állt. Ami azt jelentette, hogy 19-én írtuk meg az írásbeli fordulót, melyre két órát kaptunk. 20-án pedig két szóbeli előadást kellett tartanunk. Az írásbeli feladatai között szerepelt a minden fordulóban visszatérő keresztrejtvény, igaz-hamis feladat és a topográfiai ismeretek felfedése sem maradhatott el. Inkább teszt jellegű volt, kicsit hasonlított egy töri érettségihez, mert kifejtős feladatot is meg kellett oldanunk.

-          Hű, ez nem kevés feladat. Másnap milyen témát választottál?
-          Igen, jól mondtad, választani lehetett 4-4 tétel közül. A délelőtti szóbelin az erdélyi fejedelemség aranykorát mutattam be 10 percben, a délutáni megmérettetésen pedig A katolikus megújulás Magyarországon c. témát adtam elő 8 percben. Az időt hihetetlenül szigorúan betartották. Az időtúllépésre nem volt lehetőség, mert leállították a versenyzőket.
A szóbeli meghallgatások párhuzamosan mentek két zsűri bírálása alatt.

-          Milyen volt az utazás?
-          Kunkli Attila tanár úrral, egy kossuthos tanárral és egy másik diákkal mentünk Szombathelyre.
Az út során jól éreztük magunkat.

-          Hogyan élted át az eredményhirdetést?
-          Nagyon vártam, mert rengeteg munkát, időt fektettem be, ami megtérült, mikor megtudtam, hogy 2. lettem.  Az örömöm határtalan volt, mert szerintem ez jó eredmény, ráadásul nagyon szoros volt a mezőny. Azt hiszem, az első és az utolsó helyezettek között mindössze 20 pont különbség volt.
Gratulálunk még egyszer a csodálatos eredményhez Hegyesi Zsoltnak, iskolánk büszkeségének, kiemelkedő tehetségű diákjának.  Felkészülését segítette Kunkli Attila tanár úr.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Twitter Facebook Favorites More

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Walgreens Printable Coupons