2014. december 7., vasárnap

BONUS INTRA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEMVERSENY 2014 - 2015





A budapesti Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Rubicon történelmi folyóirat az idei tanévben is meghirdeti BONUS INTRA Országos Történelemversenyét.
A verseny célja:
A BONUS INTRA Országos Történelemverseny több célt szolgál. Szeretnénk a történelmi érdeklődésű diákoknak egy újabb alternatívát nyújtani, hogy felmérhessék tudásukat, javíthassanak az esszéírási és kutatás-módszertani technikáikon, valamint fejlesszék történelmi ismereteiket. A közép- és emelt szintű történelem érettségire való felkészülést is hasznosan szolgálhatja a verseny. Ezen kívül a leendő hallgatók figyelmébe ajánlanánk azt a lehetőséget, hogy egyetemi tanulmányaik alatt az MCC tagjai legyenek.
A verseny résztvevői: 
A középiskolák 11-13. évfolyamára járó diákok (négyéves képzésben 11-12., ötéves képzésben 12-13. évfolyamosok). A versenyzők bármelyik középiskola (gimnázium, szakközépiskola stb.) bármely tagozatáról érkezhetnek.
A verseny fő témakörei:
1. A "Közép-Európa - vita" a 20. századi magyar eszmetörténetben
2. 1956-os forradalom és szabadságharc nemzetközi visszhangjai és reakciói
3. Újdonságok, újítások az I. világháborúban
A verseny menete:
A BONUS INTRA Országos Történelemverseny három fordulóból áll, amelyek a következőképpen zajlanak le:
Az 1. forduló során egy 45 kérdésből álló internetes tesztet kell megoldaniuk a versenyzőknek. Erre regisztráció után 2014. december 8. és 2015. január 25. között lesz lehetőség. Külön nevezési lapot kitölteni nem kell, az első forduló megoldása automatikusan jelzi a részvételi szándékot. Nevezési díj nincs! Az eredményekről visszajelzést küldünk. A teszt kérdései a honlapunkon megadott forrásokra és a középiskolai tananyagra épülnek. A tesztre való felkészülés segítéséhez a honlapunkon adunk meg további részleteket a kérdésekre vonatkozóan.
A 2. fordulóban egy 9-12 oldal terjedelmű pályamunkát várunk a diákoktól. Minden, a második fordulóba jutott versenyzőnek a három megadott témakör közül kell egyet kiválasztania és kifejtenie. A beérkezett munkákat egy többfős szakmai bizottság bírálja el. A pályamunkák beérkezési határideje 2015. március 15. Az elbírálás után minden résztvevő részletes értékelést kap a dolgozatáról.
A döntőbe a két forduló alapján 10-15 legmagasabb pontszámot elért diák kerül. Az utolsó forduló időpontja 2015. április 4., helyszíne az MCC épülete (1016 Budapest, Somlói út 51.). A döntőbe jutottak egy kétnapos rendezvény során szakmai zsűri előtt megvédik dolgozataikat egy tíz perces prezentáció keretében, és válaszolnak a bírálók által előzetesen feltett kérdésekre is. Így alakul ki a verseny végeredménye.
A verseny díjazása:
A verseny győztesének jutalma egy hely az MCC Junior képzésében. A döntő résztvevői többek között értékes könyvcsomagokban részesülnek. Díjazásuk a Rubicon folyóirat, a Szépművészeti Múzeum, a HVG, a Figyelő, a Netprinter és a Budapesti Történeti Múzeum jóvoltából valósul meg. Ezeken felül előnyt élveznek a Collegiumba történő felvételijük során.
Elérhetőségek:
Levelezési cím: 1518 Budapest, Pf. 155.
(A borítékra írják rá: BONUS INTRA Országos Történelemverseny)
Telefon: 30/9392308
E-mailcím: bonusintra@mcc.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Twitter Facebook Favorites More

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Walgreens Printable Coupons