 |
| Hevessy Angéla |
Színes
szoknyában állunk a tengerparton, hajunkba lágyan belekap a szél, süt a nap,
felettünk a kék ég, előttünk a végtelenség…. Így képzeltük el magunkat a
francia Riviérán egészen március 22-én délután 5 óráig, amikor a parkolóban a
busz előtt állva jobban összehúztuk magunkon a télikabátot, és közben azon gondolkoztunk, hogy vajon
melyik táskába tettük az esernyőt. Vagy ami még fontosabb: ugye eltettük az
esernyőt? És a sapkát? A sálat? A vízálló cipőt? Mert akkor már be kellett
látnunk, hogy ezeknek sokkal nagyon hasznát fogjuk venni az utazáson, mint a
virágos szoknyának és a napszemüvegnek.
 |
| Széplaki Éva és Hevessy Angéla |
Az időjárási viszontagságok ellenére időben el
tudtunk indulni, a buszon pedig ahogy egyre inkább tudatosult mindenkiben, hogy
mi most utazunk, kezdett úrrá lenni egy általános jó hangulat. A 3-4 óránkénti
megállók közötti időben mindenki azokkal a dolgokkal foglalta el magát, amivel
utazáskor kell. Ez a szokásos
zenehallgatás, beszélgetés, fényképezés, tájnézegetés lista nálam azzal
egészült ki, hogy percenként ellenőriztem a táskám tartalmát, a barátnőmnél
pedig, hogy azon bánkódott, hogy miért hagyta otthon a telefontöltőjét.
Mikor másnap
délután megérkeztünk, kiderült, hogy Antibes
felett sem őrködött jó tündér hogy elfújja az utunkból a felhőket, ezért itt is
esős idő fogadott bennünket. Először elmentünk a legközelebbi bevásárlóközpontba,
hogy beszerezhessünk mindent, amire a következő pár napban szükségünk lesz.
Miután mindenki belevetette magát a francia nagyáruház forgatagába, a csoport
nagy része a Meki felé vette az irányt, aminek a wifi-lehetőség miatt a
következő tíz napban elég gyakori látogatói voltunk. Vásárlás után ásványvizes
és tejes flakonokkal, fagyasztott pizzákkal, és bagettekkel felpakolva tértünk
vissza a buszra, hogy a szállásunk felé vehessük az irányt. Mikor megtudtuk,
hogy ki melyik apartmanban fog lakni, elkezdődhetett a kipakolás. Számunkra itt
még igen nagy nehézséget jelentett a két táska, a bőrönd és a takaró cipelése
mellett az esernyő tartása, nem gondoltuk, hogy a tíz nap végére igazi
esernyőzsonglőrökké válunk.
Miután kipakoltunk a szálláson, legmagasabb fokozatra tekertük a fűtést,
felforraltuk a porlevest, és hiába terveztük úgy, hogy majd lesétálunk a
tengerpartra, senkinek sem volt kedve elhagyni a meleg szobát.
 |
| Széplaki Éva, Hevessy Angéla és az esernyők |
A barátnőimmel másnap megbeszéltük, hogy minden reggel elmegyünk a
pékségbe, egyrészt mert szerettünk volna bagettet venni, másrészt pedig mert az
annyira hangulatos. Az időjárás még mindig esős volt, úgyhogy miután
megreggeliztünk, esernyővel felfegyverkezve indultunk el Cannes-ba. Itt a La Castre Múzeum
megtekintése után felmentünk a hajdani vártoronyba, ahonnan csodálatos panoráma
tárult elénk. Miután képeket csináltunk, elsétáltunk a Palais de
Festivales-hez, ahol a világhírű cannes-i filmfesztivált szokták megrendezni.
Rengeteget fotóztunk a vörös szőnyegen, majd a szabad program alatt megnéztük a
hírességek kézlenyomataival és aláírásaival díszített réztáblákat a járdákon. Természetesen Sharon Stone és a Rózsaszín Párduc táblácskája körül volt a legnagyobb a csoportosulás.
Sajnos az eső nem csillapodott, sőt olyan viharos
szél kerekedett, hogy öttagú csapatunkból mindenkinek eltört az esernyője. L A város szemetesei tönkrement esernyőkkel
voltak tele. Miután sajátjaink is csatlakoztak hasonló módon pórul járt
társaikhoz, immár nélkülük indultunk el hajóval a Nagy-Szunda-szigetekire, amelyet ha jellemeznem kellene,
valószínűleg a zöld szót használnám. A növények birodalma ez, szinte teljesen
benőtték az erődöt és annak börtönét is, ahol többek között a titokzatos Vasálarcos hajdani cellájába is
bemehettünk
Másnap reggel végre úgy tűnt, az időjárás
kitombolta magát, megmutatta, mit tud, ráébresztett minket korlátlan hatalmára,
úgyhogy nekünk is engedett kicsit. Azaz, napsütésben indulhattunk el az egész
napos dél-provance-i programjainkra. Először a grasse-i Fragonard Parfümgyárat nézhettük meg, ami fontos
szerepet kap ma Parfüm című könyvben is. Miután beavattak minket a
parfümgyártás folyamatába, bemutatták nekünk a legnépszerűbb termékeiket,
amelyeket rengeteg másikkal együtt meg is lehetett venni a gyár végében
berendezett boltban. Itt szinte mindenki beleszeretett valamelyik illatba, úgyhogy
nem sokan távoztak üres kézzel. Az ötfős csapatunkból négyen is ugyanazt a
parfümöt vettük meg, pedig nem is egyszerre, hanem külön-külön választottunk. Utunk
második állomása Gourdon vára volt,
melyben sétálgatva csodaszép kilátásban gyönyörködhettünk. Délután a St.
Paul de Vence nevű kisvárosba látogattunk, amelyet méltán tartanak a
legszebb provance-i településnek. Számomra ez a hely volt az egyik legnagyobb
élmény. A kanyargós, macskaköves utcácskákon járva értettem meg, hogy amit itt
látok, az igazából egy stílus. Hozzám hasonlóan a többieket is teljesen magával
ragadta a városka hangulata, egyszerűen nem tudtunk betelni a látvánnyal.
A következő nap délelőttjét Vallauris-ban töltöttük. Ebben a városkában élt 10 éven át Picasso, akinek egyik fő művét, a Háború és Békét is itt tekinthettük meg.
A kisváros érdekessége az is, hogy a múzeum előtti téren áll Picasso egyetlen köztéri szobra, a Bárányos férfi.
Délután szálláshelyünk, Antibes óvárosába látogattunk, ahol szintén megnéztünk egy Picasso-kiállítást, majd belevethettük
magunkat a valamikori városközpont ma is forgalmas utcácskáiba. Az aprócska boltok levendulaillata és gondosan elrendezett kirakata, a
hangulatos terek látványa teszi egyedülállóvá ezt a helyet, ahol még a boltos
bácsi megjegyzése - miszerint le kell vizsgázni, mielőtt Franciaországba,
pláne, ha az ő boltjába látogatunk – sem apasztotta, inkább növelte
jókedvünket. A szállásra menet tettünk egy kis kitérőt, de persze nem azért,
mert eltévedtünk, hanem csak mert úgy egészségesebb, aztán este kihasználva a jó időt, még kimentünk sétálni
a tengerpartra.
Másnap Európa egyik legkisebb államába, Monacóba
látogattunk. Először az Oceanográfiai Múzeumba mentünk, ahol a legkülönfélébb tengeri élőlényekkel
találkozhattunk. Délben megnéztük a hercegi palota előtt az őrségváltást, majd
az óvárosban is szétnéztünk. Délután
átsétáltunk Monte Carlóba a Forma1-es
pálya érintésével. Itt gyönyörű idő volt, idén először éreztük azt, hogy
tavasz van.
Számomra Monaco
és Monte Carlo is óriási élmény marad, különösen az fogott meg, hogy minden
a lehető legrendezettebb volt. A csodálatosan kialakított parkok, a Casino
gyönyörű épülete, a szökőkutak, a rendőrök kedvessége, mind arra emlékeztetett,
mintha egy mesében vagy egy film
díszletei között járkálnék.
Sajnos az előző
napi szép idővel ellentétben március 28-án ismét esős időre ébredtünk. Ezen a
napon Nizzába, a Cote d’Azur fővárosába látogattunk. Sétáltunk az óvárosban,
megnéztük a város egyik fő nevezetességét a virágpiacot, majd az Operát. Kisétáltunk a tengerpartra, ahol
gyűjtöttünk párat a tenger által lecsiszolt kövekből, de itt eléggé fújt a
szél, és nem akartuk a változatosság kedvéért most a nizzai szemeteseket
megtölteni esernyőkkel, úgyhogy a központ felé vettük az irányt. Nizza a
provance-i városkákkal ellentétben pont nagyvárosias jellegével és
elevenségével lopta be magát a szívünkbe.
Az utolsó napot
az Antibes melletti Marinelandban
töltöttük. Itt egy nagyon gazdag tengerészeti múzeumban többek között főleg a Titanickal
kapcsolatos kiállítás keltette fel az érdeklődésünket. Emellett egész nap
látványos show-műsorok résztvevői lehettünk. Bár enyhén szólva ijesztő volt,
mikor egy hatalmas, iszonyatos hangon
bőgő rozmár ugrott ki elénk, a fókák ügyessége, a delfinek kecsessége és a
bálnák hatalmas mérete mindenkit lenyűgözött. Mikor délután visszaértünk a
szállásra, szomorúan jöttünk rá, hogy hamarosan vége az utazásunknak, és
nekiláttunk összepakolni. Este még utoljára kimentünk a tengerpartra, mert hirtelen mindenkinek eszébe jutott, hogy
olyan kép még pont nem készült a háttérben a tengerrel, amikor 45 fokos szögben tartja a fejét, és 2,5-es a
ráközelítés.
Másnap reggel már
korán felkeltünk, hogy még az átadás előtt utoljára kitakarítsuk az apartmanokat,
majd kihordtuk a buszhoz az összes táskánkat és bőröndünket. Sajnos az időjárás
szempontjából úgy mehettünk haza, ahogyan érkeztünk. Esőben. Miután minden
apartmant átvettek, és minden csomagot bepakoltunk, elindultunk.
 |
| Hevessy Angéla, Bacsu Dóra, Tóth Esztella, Széplaki Éva és Balogh Bettina |
A buszon mindenki az elmúlt nap eseményeiről
beszélt, megnézegettük a fényképeket, átgondoltuk, hogy miket vettünk, mennyi
pénzünk maradt, így hamar eltelt az idő. Délután értünk Veronába, ahol szintén szakadt az eső, de ezt már szinte észre se
vettük, akkorra az esernyő már majdnem a kezünkhöz nőtt. Az ókori amfiteátrum
után megnéztük a középkori piacteret, majd elindultunk a főutcán Júlia erkélye felé. Az úton annyian
voltak, hogy esernyők nélkül is nehéz lett volna elférni, így azonban szinte
lehetetlen volt. Az utca felett egy egybefüggő esernyőréteg feszült, és minden
lépésemet, a saját ernyőmnek köszönhetően, legalább három ember haja, füle,
jobb esetben az esernyője bánta. Nagy nehezen eljutottunk az udvarba, ahol
Júlia erkélyét lehetett látni. Persze itt is rengetegen voltak, úgyhogy
meglehetősen rövid ideig voltunk bent, de ez alatt is óriási élmény volt látni
a legendás helyet. A nagy tömeg ellenére nem kerülte el a figyelmünket, hogy
mennyire szép város Verona is, a
boltokban pedig, hogy milyen kedvesek az olaszok. Este a buszban még megnéztünk
két filmet, úgyhogy hamar eltelt az idő, utána pedig egyből elaludtunk. Éjjel
volt az óraátállítás, úgyhogy különösen gyorsan reggel lett. Biztosan a
tervezettnél jobban tudtunk haladni,
mert már reggel 7-kor hazaértünk a
családjaink nagy örömére.
Mindent egybevéve ez az utazás mindannyiunk számára
felejthetetlen marad , hiszen rengeteg szép helyet láttunk, számtalan közös élményben volt részünk, melyekre mindig is emlékezni fogunk. Mert az a legfontosabb, hogy jól éreztük
magunkat, ha esett, ha fújt. Hogy azt
láttuk, amit látni szerettünk volna. És ott álltunk, ahol elképzeltük magunkat.
A tengerparton. Kabátban. És igen,
esernyővel…és ha jól belegondolok, ez is része lehet a provance-i stílusnak.
