Eljutás iskolánkba
"Az iskola az egy különös bolygó. Az iskolában minden másképp van. Például az időszámítás. Az év itt szeptemberben kezdődik és júniusban ér véget, vagyis mindössze tíz hónap. Egy hét csupán öt napból áll. (...) A tízperc sem tíz perc, hanem tizenöt, sőt, a harmadik tízperc az húsz perc! Az iskolában a rossz dolgok mindig rövidebbek, mint a kinti világban, de a kellemesek kicsit hosszabbak." (Békés Márta)
Régi pompájában a Fazekas
A közel 120 éves épület felújításáról még 2010-ben határozott Debrecen önkormányzata, majd a munkálatok idejére körbeállványozták a patinás épületet. A gimnázium egy része mára a nagyközönség elé tárult. Írja a Haon.hu. http://goo.gl/WlODT
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lengyelország. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lengyelország. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. április 9., kedd
Csősz Roland (13. D) Krakkó, Auschwitz, Wieliczka
Felnőtt
emberek. Nagykorúak. De még „iskolások”, hisz az öt évfolyamos NYEK-et
választották egykor. Keresik önmagukat a
világban. A világot önmagukban. Most épp Lengyelországban jártak. Roland
beszámolójából megtudhatjuk, hogy a diák is tud rendet tartani, hogy hol is a
világ csokiparadicsoma, s milyen jól esik néha egy váratlan meglepetés. Kapni
is jó és adni is. Gratulálok, Roland!
2013.
március 28-29-30.
Március 28., reggel 5 óra 30. Kicsit többet kellett
volna aludni. Sebaj, majd a buszon. Készülődés, mintha suliba mennék. Még a
táska is ugyanaz. Indulás előtt kis
kávé. Irány a busz. Pont időben, kezdődhet a zötykölődés. Kátyú kátyú hátán,
majd érkezés a Tescóhoz. A többiek már ott várnak. Kezdődik a nap.
Nem semmi idegrendszer kellett ahhoz, hogy a szünet
első reggelén legyen értelme hajnalban kelnünk. Sikerült azonban minden
megszervezni, úgyhogy a busz – talán pontban reggel 7-kor – elindult Krakkó
felé, míg körülöttünk minden csupa hó volt. Sok reményünk nem volt a
napsütésre, pláne, hogy Krakkóban – mivel még északabbra van -, a várható napi
csúcs is 5 fok volt, mikor itthon már 12 lett pár napra rá. Mi azonban a
múltkori hóvihar után mindenre fel voltunk készülve.
Alig indultunk el, Jutka néni hátrafordult egy nagy Milka csokival és egy kis
ajándéktárggyal a kezében, megköszönve, hogy összehoztam a kirándulást.
Értetlenül ülök ezelőtt még most is. Ő volt az, aki az egészet irányította, én
csak a kezdeményező voltam, nem is érdemlem meg ezt. Különösképp, hogy nagy
segítség érkezett Tarsoly Sanyitól,
Tudlik Zolitól, Szitár Ádámtól, Dobi Ricsitől is.
7-8 órát elütni egy helyben nem könnyű dolog, de egy kis zene sokat
segíthet. Ádám épp ezért hozta manós
– fúj, hogy lehet valaki ilyen infantilis?! – hangszóróját, és arról szólt a
világ összes műfajából egy-egy példa az olyan dalokból, amik bizonyítottan
éneklésre bátorítanak minden embert, aki csak hallja.
Útközben megálltunk a Kauflandban,
Szlovákiában, vásárolni ezt-azt.
Tavaly óta tudjuk, hogy ez az ország csokimennyország,
legalábbis árak tekintetében, kimondatlanul a legalább fél eurós árban, ami –
akaratunk ellenére - Lengyelországban hirtelen felugrott olyan 400 forintnyi
zloty-ig.)
Ha minden igaz, délután fél 4 felé érkeztünk a
szálláshoz. Egy romos, omladozó épület előtt álltunk meg. Igen barátságtalannak
tűnt. Belül viszont minden egyes
pillanatban új meglepetéssel szolgált. Először is gyönyörűek a recepciós lányok
(igaz, érkezésünkkor még egy srác volt ott), de ha felmentünk az első emeletre,
ahol a szobáink voltak, egy kódzáras folyosó várt minket. Ilyen azért nálunk
elég ritka látvány. Aztán ahogy beléptünk a szobába, már egészen megnyugodtunk.
Szép szobánk volt, bár a mi ablakunk kissé huzatos, de belefért.
Aztán szóltak, hogy menjünk át a közös
helyiségbe, mert azt és a konyhát látnunk kell. Komolyan mondom, ilyen modern,
stílusos és elképesztően hangulatos helyiségben még sose voltam. A konyhában
még a hűtő is eredeti, nem az a tipikus ezüst színű, a polcokon kávé és müzli
várt. Mellette volt egy láda Free for all
felirattal, tele minden jóval. Diákszálló volt, így a diákok tartották rendben
a helyiségeket ,és takarítottak maguk után, és ez bizony a tökéletes
kontrasztja annak, amit sok szülő gondol a gyermekéről!! Tavaly is voltak
fenntartások a kirándulással kapcsolatban, de itt már teljesen önellátóak
lettünk. És már tervben is van a következő kirándulás, szóval kedves szülők, ne
aggódjanak! Mi jól megvagyunk.
Este sétát
tettünk Krakkó zsidónegyedében:
megnéztük a Régi Zsinagógát, és a Oskar Schindler gyárát.
Péntek
hajnalban még nehezebb volt felkelni, mint előző este, mert alig pár órával
előtte feküdtünk le. Bár, azt hiszem, a 4 órás alvásidő rekordnak számít, a
külsősökét nem számítva, akik már este 10-kor magukra zárták az ajtót.
Aznap reggel mentünk Auschwitzba...
Fontos, felkavaró mindaz, amit ott láttunk. „A többi néma csend” – mondaná
Hamlet a fogolytábor megtekintése után. Ahogy láttam, mindenki kicsit más lett.
Biztos volt olyan köztünk, aki visszazökkent, de mások túlzott poénkodással
igyekeztek elterelni a figyelmüket, vagy épp hozzájuk sem lehetett szólni ,és
csak este tudtuk megbeszélni, kit mennyire érintett meg. (Ezt nevezik katarzisnak?
Lecsengésnek?)
Délután fogalmam sincs, mit csinált a csoport nagy
része. A délelőtti program és az előző
este annyira lefárasztotta a népet, hogy azt mondták, csak később jönnek
utánunk, de nem találkoztunk egyikükkel sem. Mi viszont megnéztünk magunknak
vagy öt templomot, a Posztócsarnokot,
a várat és még ki tudja, mennyi mindent, mert egészen estig ott voltunk. Érdekes
módon, egy-két épület vagy hely döbbenetesen emlékeztetett a velencei Szent Márk térre. Végül még egy
étterembe is beültünk vacsorázni, hogy megkóstoljuk a helyi különlegességeket,
illetve hogy elköltsük a pénzünk az utolsó groszy-ig.
Persze másnap megint korán kellett kelni, és megint
nem aludt senki semmit, úgyhogy kómásan pakoltunk, és indultunk Wielickába. Az a hely valami bámulatos!
Eleinte csak néhány szobrot mutattak, aztán egyszer csak mintha egy katedrálisba
léptünk volna be. Óriási helyiség, melyet állítólag mindössze 3 ember faragott,
70 év alatt. A falak mentén domborművek, a terem két végében több méteres
szobrok, a plafonról pedig hatalmas csillárok lógtak. És persze mindez egyszerű
sóból. Az utána lévő termek már végképp meggyőzőek voltak, de a háromórás túra
alatt megint sikerült úgy kifáradnunk, hogy az a sokórás utazás még jól is
esett.
Már nem szólt a zene (amúgy is lemerült a hangszóró),
mindenki vagy evett vagy pihenni próbált. Útközben megálltunk ugyan Kassán egy rövid időre, ahol szét is
nézhetett a főtéren, aki akart, de ez már csak hab volt a tortán.
Este 10 előtt néhány perccel értünk haza szombaton.
Ekkorra legtöbbünknek már a puha ágy lebegett a szeme előtt. Előtte azonban még
volt hátra egy dolog: Jutka néninek
még senki meg sem köszönte a kirándulást! De felkészült a brigád, így olyan
finom csokit kapott, hogy még négy nappal utána is arról mesélt!
Nagyszerű kirándulás volt ez, én úgy érzem. A
csapat általában hihetetlen megosztott, a külsősök pedig azt hittem, csak
fokozni fogják. De ezen a három napon a külsősök semmi gondot nem jelentettek,
sőt csak javították a hangulatot, este pedig úgy ült össze a 13.D összes
jelenlévő tagja, mintha minden péntek este ezt tenné.
Csak felnövünk végre.
Címkék:
13.D,
Csősz Roland,
kirándulás,
Lengyelország
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)














