Felnőtt
emberek. Nagykorúak. De még „iskolások”, hisz az öt évfolyamos NYEK-et
választották egykor. Keresik önmagukat a
világban. A világot önmagukban. Most épp Lengyelországban jártak. Roland
beszámolójából megtudhatjuk, hogy a diák is tud rendet tartani, hogy hol is a
világ csokiparadicsoma, s milyen jól esik néha egy váratlan meglepetés. Kapni
is jó és adni is. Gratulálok, Roland!
2013.
március 28-29-30.
Március 28., reggel 5 óra 30. Kicsit többet kellett
volna aludni. Sebaj, majd a buszon. Készülődés, mintha suliba mennék. Még a
táska is ugyanaz. Indulás előtt kis
kávé. Irány a busz. Pont időben, kezdődhet a zötykölődés. Kátyú kátyú hátán,
majd érkezés a Tescóhoz. A többiek már ott várnak. Kezdődik a nap.
Nem semmi idegrendszer kellett ahhoz, hogy a szünet
első reggelén legyen értelme hajnalban kelnünk. Sikerült azonban minden
megszervezni, úgyhogy a busz – talán pontban reggel 7-kor – elindult Krakkó
felé, míg körülöttünk minden csupa hó volt. Sok reményünk nem volt a
napsütésre, pláne, hogy Krakkóban – mivel még északabbra van -, a várható napi
csúcs is 5 fok volt, mikor itthon már 12 lett pár napra rá. Mi azonban a
múltkori hóvihar után mindenre fel voltunk készülve.
Alig indultunk el, Jutka néni hátrafordult egy nagy Milka csokival és egy kis
ajándéktárggyal a kezében, megköszönve, hogy összehoztam a kirándulást.
Értetlenül ülök ezelőtt még most is. Ő volt az, aki az egészet irányította, én
csak a kezdeményező voltam, nem is érdemlem meg ezt. Különösképp, hogy nagy
segítség érkezett Tarsoly Sanyitól,
Tudlik Zolitól, Szitár Ádámtól, Dobi Ricsitől is.
7-8 órát elütni egy helyben nem könnyű dolog, de egy kis zene sokat
segíthet. Ádám épp ezért hozta manós
– fúj, hogy lehet valaki ilyen infantilis?! – hangszóróját, és arról szólt a
világ összes műfajából egy-egy példa az olyan dalokból, amik bizonyítottan
éneklésre bátorítanak minden embert, aki csak hallja.
Útközben megálltunk a Kauflandban,
Szlovákiában, vásárolni ezt-azt.
Tavaly óta tudjuk, hogy ez az ország csokimennyország,
legalábbis árak tekintetében, kimondatlanul a legalább fél eurós árban, ami –
akaratunk ellenére - Lengyelországban hirtelen felugrott olyan 400 forintnyi
zloty-ig.)
Ha minden igaz, délután fél 4 felé érkeztünk a
szálláshoz. Egy romos, omladozó épület előtt álltunk meg. Igen barátságtalannak
tűnt. Belül viszont minden egyes
pillanatban új meglepetéssel szolgált. Először is gyönyörűek a recepciós lányok
(igaz, érkezésünkkor még egy srác volt ott), de ha felmentünk az első emeletre,
ahol a szobáink voltak, egy kódzáras folyosó várt minket. Ilyen azért nálunk
elég ritka látvány. Aztán ahogy beléptünk a szobába, már egészen megnyugodtunk.
Szép szobánk volt, bár a mi ablakunk kissé huzatos, de belefért.
Aztán szóltak, hogy menjünk át a közös
helyiségbe, mert azt és a konyhát látnunk kell. Komolyan mondom, ilyen modern,
stílusos és elképesztően hangulatos helyiségben még sose voltam. A konyhában
még a hűtő is eredeti, nem az a tipikus ezüst színű, a polcokon kávé és müzli
várt. Mellette volt egy láda Free for all
felirattal, tele minden jóval. Diákszálló volt, így a diákok tartották rendben
a helyiségeket ,és takarítottak maguk után, és ez bizony a tökéletes
kontrasztja annak, amit sok szülő gondol a gyermekéről!! Tavaly is voltak
fenntartások a kirándulással kapcsolatban, de itt már teljesen önellátóak
lettünk. És már tervben is van a következő kirándulás, szóval kedves szülők, ne
aggódjanak! Mi jól megvagyunk.
Este sétát
tettünk Krakkó zsidónegyedében:
megnéztük a Régi Zsinagógát, és a Oskar Schindler gyárát.
Péntek
hajnalban még nehezebb volt felkelni, mint előző este, mert alig pár órával
előtte feküdtünk le. Bár, azt hiszem, a 4 órás alvásidő rekordnak számít, a
külsősökét nem számítva, akik már este 10-kor magukra zárták az ajtót.
Aznap reggel mentünk Auschwitzba...
Fontos, felkavaró mindaz, amit ott láttunk. „A többi néma csend” – mondaná
Hamlet a fogolytábor megtekintése után. Ahogy láttam, mindenki kicsit más lett.
Biztos volt olyan köztünk, aki visszazökkent, de mások túlzott poénkodással
igyekeztek elterelni a figyelmüket, vagy épp hozzájuk sem lehetett szólni ,és
csak este tudtuk megbeszélni, kit mennyire érintett meg. (Ezt nevezik katarzisnak?
Lecsengésnek?)
Délután fogalmam sincs, mit csinált a csoport nagy
része. A délelőtti program és az előző
este annyira lefárasztotta a népet, hogy azt mondták, csak később jönnek
utánunk, de nem találkoztunk egyikükkel sem. Mi viszont megnéztünk magunknak
vagy öt templomot, a Posztócsarnokot,
a várat és még ki tudja, mennyi mindent, mert egészen estig ott voltunk. Érdekes
módon, egy-két épület vagy hely döbbenetesen emlékeztetett a velencei Szent Márk térre. Végül még egy
étterembe is beültünk vacsorázni, hogy megkóstoljuk a helyi különlegességeket,
illetve hogy elköltsük a pénzünk az utolsó groszy-ig.
Persze másnap megint korán kellett kelni, és megint
nem aludt senki semmit, úgyhogy kómásan pakoltunk, és indultunk Wielickába. Az a hely valami bámulatos!
Eleinte csak néhány szobrot mutattak, aztán egyszer csak mintha egy katedrálisba
léptünk volna be. Óriási helyiség, melyet állítólag mindössze 3 ember faragott,
70 év alatt. A falak mentén domborművek, a terem két végében több méteres
szobrok, a plafonról pedig hatalmas csillárok lógtak. És persze mindez egyszerű
sóból. Az utána lévő termek már végképp meggyőzőek voltak, de a háromórás túra
alatt megint sikerült úgy kifáradnunk, hogy az a sokórás utazás még jól is
esett.
Már nem szólt a zene (amúgy is lemerült a hangszóró),
mindenki vagy evett vagy pihenni próbált. Útközben megálltunk ugyan Kassán egy rövid időre, ahol szét is
nézhetett a főtéren, aki akart, de ez már csak hab volt a tortán.
Este 10 előtt néhány perccel értünk haza szombaton.
Ekkorra legtöbbünknek már a puha ágy lebegett a szeme előtt. Előtte azonban még
volt hátra egy dolog: Jutka néninek
még senki meg sem köszönte a kirándulást! De felkészült a brigád, így olyan
finom csokit kapott, hogy még négy nappal utána is arról mesélt!
Nagyszerű kirándulás volt ez, én úgy érzem. A
csapat általában hihetetlen megosztott, a külsősök pedig azt hittem, csak
fokozni fogják. De ezen a három napon a külsősök semmi gondot nem jelentettek,
sőt csak javították a hangulatot, este pedig úgy ült össze a 13.D összes
jelenlévő tagja, mintha minden péntek este ezt tenné.
Csak felnövünk végre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése