2013. április 11., csütörtök

ARNÓTH KATA: DÖK-HÉT







Kata tavaly január óta DÖK-elnök. Olvassuk, hogyan látta és értékeli a szervező a hagyományos DÖK-hetet! Várjuk az észrevételeket !

Izgatottan vártam a téli szünet végét, mivel januártól kezdve diákönkormányzatunk nekilátott a Fazekas-hét szervezésének. Az új évi első gyűléstől kezdve gőzerővel munkálkodtunk. Kezdetekben törekedtünk arra, hogy nagy vonalakban átgondoljuk az egész hetet. A programok hamar összeálltak, mivel a megszokott hagyományokhoz hűen, máris fix programjaink voltak, úgy, mint az egészségvetélkedő, a DÖK-reggeli, a gála és persze a DÖK-nap.



A tavalyi évben a DÖK megrendezte a végzősbúcsúztatót a Fazekas-hét keretin belül. Ezt idén is megvalósítottuk, és úgy gondolom, most is remek hangulatú volt.
Teltek a hetek és a részletek egyre jobban kirajzolódtak. Az apróságokat egyeztettük, az időpontokat pontosítottuk, a feladatokat pedig mindenkinek kiosztottuk. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak az összes segítő kéznek és gondolkodó elmének, amelyek annyit segítettek a hét megszervezésében, hiszen hétről hétre dolgoztak a végcél sikerességének érdekében.
             A legnagyobb feladatot, azonban a DÖK -  nap adta. Minden héten ez okozta nekünk a legnagyobb fejtörést. Hetekig ott lebegett a fejünk felett a kérdés: milyen feladat, vetélkedő esetleg játék legyen az állomásokon? Próbáltunk arra törekedni, hogy mindenkinek a tetszését elnyerjék a programok.
Az utolsó hetekben már nagy volt a feszültség a DÖK-terem környékén, hiszen a nyomás nagy volt. 


Elkezdődött a hét. Leküzdve a kezdeti izgalmakat az egészségvetélkedőn, folytattuk a menetelést a DÖK-reggelin át, egészen a jó hangulatú gáláig, amiről azt gondolom, hogy nem okozott csalódást a nézőközönségnek.
             Nagy levegőt véve, elérkeztünk a szerdai naphoz, ami miatt annyira izgultam, hogy jól sikerüljön. Reggel, az eligazítás után mindenki nekilátott a feladatának. Véleményem szerint, a kisebb fennakadásokat és problémákat kiküszöbölve kiváló napot zárhattunk. A szervező csapat nagyon elfáradt, de remekül helyt álltak, és ezért nagyon büszke vagyok rájuk.
Miután minden osztály teljesítette a feladatokat, a pontokat összesítettük és végül a 10.A került ki legfőbb győztesként. A DÖK-napot lezáróan tanár-diák meccsek és DEKOM-os bemutató szórakoztatta iskolánk tanulóit.
Csütörtökön megrendeztük a végzősbúcsúztatót, ami, ahogy én láttam, nagyon jó hangulatban telt a tanár paródiával, szerenáddal és a jobbnál jobb játékokkal.




A 12. C osztály egykor az elsősavatót, a végzősbúcsúztatót is megnyerte!! Gratulálunk Nekik!!!
           A hét minden napján be lehetett öltözni különböző jelmezekbe. A legtöbb pontot elért osztály a 9.NyE lett. Fotópályázatot is hirdettünk, amire a DÖK-nap keretin belül lehetett szavazni. A győztesek: Világ Melinda, Hernádfői Csaba és Selmeczi Tóth Ádám. Gratulálunk nekik. 
           A héten a nyertes osztályokat és diákokat ajándékokkal jutalmaztuk, amit felajánlásokból oldottunk meg iskolánk néhány tanulójának segítségével. Köszönjük szépen.
          Úgy gondolom, hogy egy-egy kisebb nehézséget leszámítva egy sikeres Fazekas-hetet zártunk, aminek különösen örülök, hiszen ez volt az első igazi Fazekas-hetem, amit az én irányításom alatt szerveztünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Twitter Facebook Favorites More

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Walgreens Printable Coupons