A 45 perc egyszer csakúgy elillan, máskor vánszorog, mintha végzetünk 45 percét kínok közt élnénk át. Hófehér papíron számolgatjuk a perceket, négyzetek, körök, téglalapok kerülnek a padokra, nem úgy, mint a legendás 124-es teremben, ahol egy anonim-művész napról napra egyre jobban ámulatba ejt minden tanulót a tehetségével. Láttunk már motort, amelynek minden egyes csavarja aprólékosan meg volt munkálva, portrét, amelynek hibáit a laikus sosem fedezné fel, madarakat, szempárt, pisztolyt és mindent, amit egy 45 perc megihlethet.
Megszólal a csengő egyszer vagy kétszer, még az is lehet, hogy két és félszer, de a hármat sosem éri el. Az izgalmas próbariadónak még nem jött el az ideje. A dallam ismétlődésének is a hideg az oka. A vezetékek és a patinás rendszer ilyenkor önálló életre kel, és magát megmakacsolva saját akarata szerint cselekszik.
Majd újra hócsaták az udvaron, vizes kesztyűk a forró, kattogó radiátorokon, tömött sorok a büfé előtt gőzölgő teára várakoznak, a könyvtári ajtó csapódása, a tanári előtt felhalmozódott zsibongó diáksereg… erről szól a második szünet.
Magyar, töri, ének vagy spanyol? Francia, matek, rajz vagy angol? Sietős léptekkel, hatalmas táskákkal cseverészve indulunk a következő állomáshoz. Számok az ajtókon, szavak a levegőben, érzések a szívben. Nincs még egy olyan hely, ahol ennyi diákérzés szorulna négy fal közé. Szeretet, csalódás, közömbösség, gyűlölet, nagyravágyás, szerelem, ambíció, fáradtság, unalom, tudásszomj, életöröm, csalfaság.
Mozog a tanár szája, sercegnek a tollak, vagy éppen szárnyal a képzelet. Rettentően meleg van a B épület emeletén. Ablakért könyörgök. Haragos tekintetek fúrnak belém száznál is több tőrt. Mosolyra húzódik a szám, és bocsánatkérően veszem le a pulcsim. A többség győz.
Az órák ciklikus váltakozása ámulatba ejt. Mindenki üdvözöl mindenkit, mindenki ismer mindenkit. A fiúk előre engedik a lányokat, a diákok a tanárokat, a biciklivel érkezőknek megtartjuk az ajtót, a portás bácsinak vidáman köszönünk.
Legyen 1999 vagy 2010: van, ami sosem változik. A forró radiátor morzejelei, az időszakos kiállítások az aulában, a késések, a büfé előtti tömegek, a feleléstől való félelmek, a mulasztást enyhítő magyarázatok, a lógások, a megrovások, a napló tele jó és néha rosszabb jegyekkel, jó eredmények és kudarcok, az autójavító jól ismert hangjai…
Van, ami sosem változik, 4-6 évig mi mind összetartozunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése