Thomas, George és az éjszaka árnyai
1885 tavaszán járunk. London, mint mindig, most is nyüzsög a sok járókelőtől és az árusoktól, akik portékájukat próbálják minden áron rásózni a szerencsétlen járókelőkre. Mindenkinek, aki a Brook Streeten végighalad, megakad a szeme a rendőrségen, amely nagy erőkkel zár körbe egy házat. Ebben a házban az özvegy Mrs. Potts lakott. Igen vagyonos hölgy, az előző héten töltötte be a 85. életévét.
A történetünk az ő halálával kezdődik.
Nem sokkal a rendőrség megérkezése után a járókelők egy magas, keménykalapos úrra és egy nála nem sokkal alacsonyabb sötét kabátos szemüveges alakra lehettek figyelmesek. Thomas McGregor és Dr. Smith volt az.
Magándetektívek.
Abban, hogy egy gazdag özvegy meghal, nem sok gyanús van.
Máris felmerülhet a kérdés, hogy miért kellett idehívnia a Scotland Yardnak ezt a profi magándetektív párost. Az öreg hölgy ismerte Mr. McGregort, az asszony fedezte fel valamikor régen a tehetségét. Ő adott neki kezdetben biztatást. Ezen kívül Potts asszony asztalán talált a rendőrség egy borítékot. Az öreg hölgy végrendelete volt.
A felszíni nyomozás során fény derült arra, hogy nem sokkal azután halhatott meg, hogy ezt megírta…
A szemtanúk vallomása szerint senki sem ment be vagy ki a főbejáraton, a szolgálólány is megerősítette ezt. Thomas McGregor - miután megérkezett - beszélt a nyomozás vezetőjével, lezáratta az épületet.
Közben Dr. Smith megvizsgálta Mrs. Potts holttestét. Arra lett figyelmes, hogy a nyakán egy vörös kereszt és egy kék vonal található. Smith tudta, hogy látta már valahol ezt a keresztet. Hamar meg is találta, hogy hol, ugyanis a szemközti bolt ajtajára is ilyen kereszt volt festve. Ezt a keresztet feljegyezte, és továbbindult nyomok után kutatni.
Eközben Thomas a földszinten kérdezte ki a szolgálólányt. Megtudta, hogy a lány halk neszt hallott az emeletről, de csupán az ódon ház természetes neszének gondolta. A lány tovább folytatta a munkáját, mint minden nap: este 9-ig. Takarított, s az öreg hölgy leveleit kellett rendeznie.
Eközben Smith végzett a felső emeleten. Elmondta Thomasnak, hogy halvány lábnyomokra és tisztítószer maradványokra lett figyelmes, és egy furcsa kék festéket is talált, tartály nélkül… Azt is észrevette, hogy ezt a festéket nagyon nehéz lemosni. Thomas emlékezett arra, hogy ez az a kék festék, amit látott a szolgálólány kötényén is!!
Különleges, nagyon drága, egy bizonyos Szerendia nevű ritka példányból készítik.
Adott volt a helyzet: a boltban kell tovább érdeklődni. Bár a boltvezetőt nem találták, ám a nyitott ajtón beléptek…
Dr. Smith naplója így említi e mozzanatot:
„Beléptünk a nyikorgó ajtón, a falakon pókhálók lógtak, a bútorok szanaszét hevertek”.
A nyomozók döbbenten néztek szét.
Az emeleten találtak rá a bolt tulajdonosára…holtan. Pontosan ugyanúgy végeztek vele is, mint ahogy az özvegy Mrs. Potsscel. Smith feltételezte, hogy megláthatta a gyilkost, ezért lejegyezhetett néhány jellemzőt róla. Valószínűleg a polcra tette, mert sejtette, hogy olyat látott, amit nem kellet volna. Hangos zaj hallatszott az emeletről, és rövid idő múlva megjelent Thomas egy nagy aranytömbbel a kezében.
Nem sokkal később kiderült, hogy Mrs. Potts széfjéből lophatták el. Ennek az aranytömbnek az özvegy széfjében kellene lennie! Az özvegy senkinek nem árulta el, annyira féltette. A Scotland Yard sem tudott még hollétéről, ugyanis az özvegy nagyon féltette.
Thomasnak valamiért nagyon furcsa volt ez az aranytömb. Emlékezett arra, hogy előző ügyénél egy olyan rablót kellett üldöznie, aki aranytömböket lopott. Így emlékezhetett egy ilyen méretű tömb hozzávetőleges súlyára, de ez valahogyan másmilyen volt. Fölmerült benne a gondolat, hátha üreges a belseje! Ekkor fogta, és eltörte az aranytömböt. A belsejéből egy kulcs és egy papírlap esett ki... (Thomasnak eszébe jutott sok a régen kapott sok bölcs tanács, amiért most is hálás volt az asszonynak.)
„Ha ezt a szöveget olvassa, Mr. McGregor, akkor én már az árnyékvilágban vagyok. De most ne ezzel törődjön! Kérem, segítsen!! Az értékeimnek el kell jutnia a lányomhoz! Ő tudja, mit kell velük tenni! Biztos vagyok benne, hogy rájön a rejtvényem megoldására, s megtalálja a széfet, amelyhez ez a kulcs illik. Kérem, siessen, ön az utolsó reményem.”
Ekkor Thomas felnézett, és rájött, hogy az öreg hölgy tudta: meg akarja valaki ölni.
A szöveg így folytatódott:
„A rejtvény kissé rímes, nem kellene átjavítani, ez a lényege. Íme: négy lába van, de nem szék, hosszúkás, de nem ék, alatta vagyon kincsem, mit csak annak adom, ki megérdemli, s e titkot megfejti, eme rejtvény nehéz vagyon, de ki sokat jár nálam, az jól tudhatja, mindig rajta tartom a szemem, és mikor írok, le sem veszem.”
Thomas és Smith érezték, hogy már nagyon közel állnak a gyilkoshoz, de még nagyon sok részlet hiányzik. Tudták már, hogy egy nagyon különleges tintához ért a gyilkos, amit igen nehéz lemosni. Feltételezték, hogy hátulról támadt, és könnyen mozog magas épületeken. Fiatalnak gondolták. Ekkor Smithnek és Thomasnak is ugyanaz az ötlete támadt.
– Mi van, ha nincs is olyan messze a gyilkos, mint azt gondoltuk? – kérdezte Thomas.
– Mi van, ha végig az orrunk előtt volt, csak nem vettük észre? – bólintott Smith.
Ekkor visszamentek az épületbe, összehívták a rendőröket, a szolgálólányt, hogy elmondják, amire rájöttek.
– Mr. Smith, kérem a noteszt.
– Tessék.
– Miután átnéztük a jegyzeteinket – szólt Thomas –, arra lettünk figyelmesek, hogy egy bizonyos vörös kereszt volt festve az özvegy nyakára. Egy bizonyos kék festék volt a kereszt mellett, ami azt jelenti, hogy nem megmérgezték, hanem megfojtották áldozatunkat. Ugyanis a mérget meggyilkolása után tették az asszony szájába.
– Mrs. Pottsöt, kérem, megfojtották. S aki megfojtotta, véletlenül hozzáért ahhoz a kék festékhez, amit –valószínűleg – izgalmában borított ki.
– De hát én nem vagyok a tettes- kiáltott fel megrendülten a szolgálólány - , én sohasem tennék ilyet.
– Tudom - válaszolt Thomas. Ezután,hogy ne legyen feltűnő – vette át ismét a szót Thomas - ,még frissen feltakarította. Ez volt az a zaj, amit ön hallott - fordult a szobalány felé - ,hiszen még frissen fel lehet takarítani. A kézmosást elfelejtette, ugyanis az ablakpárkányon is találtunk festékmaradványokat.
– Tehát kettős gyilkosságról van szó. A férfi a szemközti boltost is megölte, aki viszont egy személyleírást készített a betörőről, és gondosan eltette, hogy az, akinek szánta, megtalálhassa. Íme a leírás: „Vékony fürge fiatal rendőr.”
– Ez felháborító, hogy mondhat ilyet! - vág közbe az egyik rendőr.
– Kérem, nyugodjon meg, nem ön az illető – válaszolta Thomas - , hanem az úr ön mögött, aki jól láthatóan nem rendőr, hiszen még azt sem tudja, hogyan kell felvenni az egyenruhát. Kérem, tartóztassák le! - adta ki az utasítást Thomas.
A gyilkosnak esze ágában sem volt engedelmeskedni. Kirohant a házból, de nem sokáig jutott. Mr. Thomas számított a tettes menekülésére, néhány rendőrrel megbeszélte, mi a teendő. Persze olyan rendőrökkel, akiket már ismert régebbi ügyekből, és feltétel nélkül bízott bennük.
Egy feladat maradt hátra.
Biztonságba helyezni az értékeket. Thomas felment Dr. Smith-tel az emeletre, s mivel megfejtették időközben a rejtvényt.
Hamar megtalálták a kulcslukat.
A padlónak éppen azon a részén volt, amelyről az öreg hölgy tényleg nem vette le soha a szemét!
A nyomozó a titkos zárba helyezte a kulcsot, a zár kattant…,s ott volt előttük a rengeteg pénz. „Ezért kellett hát szegény asszonynak meghalnia”- mormolta magában, s elmerengett egy pillanatra a múlton.
Még aznap fegyveres őrizettel elszállíttatta biztos helyre, ahol senki sem találhatja meg.
Varga Balázs
9. D
2011 október
