VÍGH LEVENTE: Az IQ is számít

Az IQ is számít

Beszélgetés az osztályban, téma a továbbtanulás. Természetes önbizalomhiány párosult a rendkívül nagyra törő tervekkel. Többen szeretnének külföldön elhelyezkedni, ami úgy tűnk, hogy egyre elérhetőbb céllá válik a továbbtanuló diákok előtt.

Az uniós intézmények felvételi rendszerének reformja után az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO) a lexikális tudás helyett a kompetencia alapú értékelésre helyezi a hangsúlyt. Ez több szempontból is előnyös: az intézmények hatékonyabb humán-erőforrás tervezést remélnek, az általuk kiirt posztokra jelentkezők pedig egyszerűbb felkészülést.

A cégek rendszeresen felmérik munkaerő-szükségletüket, keresik a számukra megfelelő embereket. Nem a lexikális tudás és az addig megszerzett papírok lesznek fontosak a cégeknél. A konkrét szakmai készségek és szaktudás mellett számos alapvető kompetencia vizsgálatára is sort kerítenek, felmérve, hogy milyen szintű is a problémamegoldó képessége, a kommunikációs készsége, az eredmény-központúsága, a tanulási és fejlődési képessége, a szervezőkészsége és az elvégzendő feladatok rangsorolásának képessége, a rugalmassága, illetve a csapatmunkára való alkalmassága az adott személynek. Talán így egyszerűbbé fog válni a külföldön való munkakeresés, hiszen ezek a tesztek az eddigi 2-3 éves felvételi-sorozatot 5-9 hónaposra szűkítik le.

Ez még nem elterjedt módszer, de ha figyelembe vesszük a rohamosan változó igényeket, fontos az átképzés és az alkalmazkodni tudás a cégek igényei szerint, aminek talán ez lehet a jövőbeli módszere.

Bár még messze van a munkavállalás a gimis évektől, mégis érdekes, hogy milyen bizonytalanságot okoz a fiatalokban a jövőbeli megélhetés.

VÍGH LEVENTE

Ezek vagyunk mi

High School Musical, Amerikai Pite és még sorolhatnánk azokat a filmeket, amelyek a középiskolai életet és a kollégiumi miliőt próbálták bemutatni. Sokunkban talán ezek a filmek rajzolták ki a képet a gimiről, arról, hogy milyennek is képzeljük el a középiskolát és az ifjúsági életet ezekben az intézményekben. Bár ezek az amerikai produkciók nem teljesen fedik le a magyar középiskolai viszonyokat, egy pár dologban azért fellelhetünk hasonlóságokat.

Vidéki iskola messze a nagyvárosoktól, kevés lehetősséggel és minimális felszereltséggel, de annál több, a fejünkben megszületett álmokkal és reményekkel a kitörés felé. Honnan is láthatná egy vidéki ember, hogy hogyan is zajlanak a dolgok a nagyvárosokban? Hogyan képzelné el a gimis életet egy vidéki fiatal? Talán nem kell ennyire messzire mennünk, hiszen a városi végzős általános iskolai diákoknál is központi témául szolgált a továbbtanulás.

Kézzel fogható dolgokra kíváncsi ilyenkor az ember és a fiatalokat megragadni próbáló média elindította filmek tucatjainak kitermelését ebben a témában, azaz a "hogyan is partizza szét az agyát egy középiskolás tini" címszóval elindította stúdióiban a munkát a filmipar. Mivel kasszasiker lett a legtöbb ilyen műből, merem feltételezni, hogy sikerrel jártak, megvettük és befogadtuk az ott elhangzottakat, amelyek azután befolyásolták, vagy legalábbis irányt mutattak gondolatainknak.

Már harmadik éve vagyok a Fazekas Mihály Gimnázium falai közt, átéltem az elsősök esetlen, néha nevetségesnek tűnő izgalmát, később külső szemlélőként néztem végig azt. Láttam barátokat kilépni az évzáró után a kapun, remélve, hogy még viszont látom őket a jövőben, és látom nap mint nap diákok százait, amint barátokkal körülvéve boldogan élik meg a gimis éveket. A filmipar a nagyobb célközönség érdekében a szexet és a bulikat, az alkoholt állították középpontba, a tanulás kevesebb teret kapott épp ezek miatt. Fontos a karrierépítés és ez már ezekben az években elkezdődik. Tudnunk kell, hogy mit, hogyan és miért teszünk! Nem fontos a konkrét célkitűzés, hiszen éppen abban a korban vagyunk, amikor a jellem hatalmas változásokon megy keresztül, amiben az új közeg és a társaság nagyban befolyásol minket.

Szerencsés helyzetben vagyunk, mi fazekasosok. Mint kollégista, rengeteg ember véleményét hallom a saját iskolájukról, s ezekből a beszámolókból bizonyosodom meg arról, hogy a mi iskolánk remek közösséget alkot, hiszen az ismeretség nemcsak az osztálytársakra terjed ki és nem is csak az évfolyamra, hanem az iskola egészére. Egyéniségek vannak iskolánkban, én ebben látom a különbséget. Nem sablonra épülő, divat által meghatározott tucatemberek, hanem külön egyéniségek találhatóak itt. Van aki monociklivel, van aki extrém öltözettel, focival vagy akrobatikus mutatványokkal szórakoztatja társait, ami bár először furcsának tűnhet, de ezek az önkifejezés sajátos formái, ezek vagyunk mi. Szeretek az udvaron lenni és nézni másokat, látni ezt a sokszínűséget!
Hozzátok szólunk, tehát! Írjátok meg véleményetek iskolánkról, észrevételeiteket, változtatásra szoruló hiányosságokat! Írjátok meg nekünk, hogy milyennek képzelitek el álmaitok iskoláját, miben kellene ehhez változtatni!

Trend a lelke mindennek?
A percek múlnak ,és a világ változik, cserélődnek az értékek, és változnak a trendek. Átalakulunk egy értékrendet kényszerből követve. Hiszen a pénz beszél -suttogva vagy ordítva- ,de mindig arra ösztönözve, hogy minél többet szerezzünk belőle. És mi jó hallgatóságnak bizonyulunk...

Aki boldog, az gazdag, de ebből nem következik, hogy aki gazdag, az boldog is -mondták ezt okos emberek. De a pénz értékmérő, ha bevalljuk, ha nem. Pontosabban be merjük-e azt vallani, hogy meghatároz minket? Hiszen nézzünk csak magunkra: Levi's farmer, ZARA -ing, Pepe Jeans -alsónemű, Lacoste -cipők, amik bár nem sokban térnek el minőségben a "noname" ruháktól, az a kis márkajelzés azonban manipulál, hiszen ez folyik a csapból is, és úgy érzed, hogy több leszel azzal, ha minden pénzed ezekre költöd. Remek álarc ez, kiemel minket, mégis elrejt. Mert ugye drágák, és mutathatjuk, hogy igenis megtehetjük, hogy ezeket hordjuk. Még ha nem is... A legpuccosabb helyekre és legdrágább boltokba nézünk be státuszszimbólumok után érdeklődve. Baj az, hogy szüleink pénzéből szponzoráljuk magunkat, hogy külsőségeink megfeleljenek az aktuális trendeknek, megterhelve ezzel őket még inkább ebben a pénzorientált világban. Az, hogy ilyen idős korban már "fontos" szerepet kapnak az anyagiak, az mutat valamit a mai értelembe vett értékekről, erőltetett megfelelési vágyról, ami nem vezet jó irányba. Hiszen külsőségeink lassan, de fokozatosan váltják fel hagyományainkat.

Itt a Fazekasban arra készülünk, hogy majd ballagásunk után a kapun kilépve elinduljunk a cél felé, hogy helyet találjunk magunknak az életben. Hogy találjunk magunknak munkát, életcélt és hobbit a szerető családunk mellett. De vajon mit jelent az, hogy egyre több korunkbeli jelenti ki, hogy ő bizony nem akar családot. Inkább karriert és sok pénzt. Mert most ez a trendi, hogy a nők maradjanak szinglik, a férfiak meg sportkocsi ülésben menőző újgazdadagok. Ezt sugallják a tévéműsoroktól kezdve a reklámokon át az ifjúsági lapok is, ami nem biztos, hogy egészséges képet ad a fiataloknak a párkapcsoatokról.

Ezeken felbuzdulva van az talán, hogy kapcsolataink többsége egy előre kitervelt sakkjátszma vagy egy improvizatív kaland, hiszen a párkapcsolataink egy kétperces "ismeretség" után gyakran intimitásba fordulnak minden érzelem nélkül, hiszen életbe lép a "fészkontroll", és a külsőségek alapján választunk, lényegtelenné téve az emberi belső értékeket. Talán népbetegségnek is lehetne nevezni a pénz és a média celebjei által diktált trendek elkeseredett lemásolását. Nem lenne szabad hagynunk, hogy a megszokott normák helyére kétes értékű, az emberi érzelmeket figyelmen kívül hagyó bálványokat emeljünk. Mert bár fontos a pénz, hiszen megélhetésünk alapja, de nem szabad hagynunk, hogy fizetőeszköz szerepéből kilépve életcéllá váljon, és ne hagyjuk, hogy a külsőségek és az anyagi javak határozzanak meg minket!

Ha magunkba nézünk láthatjuk, hogy nem biztos, hogy mi is arra vágyunk, mint anno a dédszüleink, ami nem is baj, de vannak olyan örök értékek, mint a család és az odaadó szeretet, melyeket nem lenne szabad hagyni, hogy csak az irodalmárok ábrándjaiban éljenek tovább.
Azé a jelen, aki tud élni benne, de nem mindegy, hogy hogyan. Nem lehet a változás útjába állni, és talán nem is szükséges, csak tudnunk kell a helyén kezelni a dolgokat és soha ne feledjük, hogy a világ olyan lesz, amilyenné tesszük, mert mi vagyunk a jövő, mi fiatalok.

"Amíg fiatalok vagyunk, sokáig azt mondogatjuk magunkban, az élet igazából majd csak később kezdődik. Egy nap aztán azon vesszük észre magunkat, hogy az a "később" már el is múlt." Francois Lelord