Egy olyan modern költészeti stílusról
lesz most szó,
amely remélhetőleg egyre inkább elterjed hazánkban is. Szűk körű, ám nagy sikere abban lakozhat, hogy nem olvasva, hanem szóban, leginkább
élőben hatásos. A mai kor fiataljaihoz is éppen ezért juthat el sikeresebben:
nem mondhatni sajnos, hogy manapság minden sarkon láthatunk az utcán verses
kötetekkel rohangáló embereket, viszont annál inkább találkozunk velük
fülhallgatóval a fülükben. A slam poetry sajnos sem hazánkban, sem "szülőországában", az Egyesült Államokban igazán elfogadott műfaj az irodalmi kultúra, a magasköltészet által. Valljuk be - nem tűnik úgy, hogy komolyan veszik a slammerek által képviselt formátumot.
De mi is az a slam
poetry?
A slam poetry egy olyan alulról szerveződő esemény,
ahol a résztvevők saját verseiket, műveiket előadják pár percben – írja a
Wikipédia. A „slam” szó az angolban: ajtó becsapódása, telefon lecsapása,
levágás, kemény, éles kritika, bírálat, erősen megbírál, erősen megüt. A Takács Erika-féle szlengszótár szerint:
leszól, valakit megkritizál, gyorsan megiszik valamit. A „poetry” szó nem más, mint költészet, költőiesség, költemények.
A
slam poetry nagyon sok hangot, stílust, kultúrát vehet fel, ölelhet fel, így
nagyon változatos műfaj. „Nem versfelolvasás, mert első hallásra is érthető
szöveget mondunk és többnyire fejből, színpadi elemekkel tarkítva. Nem színházi
előadás, mert nincs előzetes forgatókönyv, bárki felmehet a színpadra, még csak
jelentkezni sem kell. Nem rap, mert nincs alatta zene és nem is szükséges a
kötött ütemes lüktetés. Kicsit mégis rap,
mert az utca nyelvén szól, aktuális témákról, hétköznapi emberektől, hétköznapi
embereknek. Kicsit mégis színház,
mert az egyes versek előre megtervezettek, begyakoroltak és az előadók a
szavakon kívül egész testüket, sőt akár kellékeket is használnak. Kicsit mégis vers, mert többnyire van benne rím, hasonlat, sőt
olykor metafora is.” – írja slam poetry magyarországi
internetes portálja, a slampoetry.hu.
A slam poetry
műfajának megalkotását - 1984-ben - egy Marc
Smith nevű amerikai építőipari
munkásnak tulajdonítják, aki a chicagói Get Me High Lounge-ban barátaival
felolvasó esteket szervezett saját szórakoztatásukra. Később a szervezők több csapatot is meghívtak az eseményekre,
így már egy komolyabb versennyé nőtte ki magát, ami kezdetben csak hobbiként
indult. A hangsúly itt már nem a versek hangulatáról szólt, hanem sokkal inkább
egy előadás lett. 1986 júliusában a műfaj állandó „otthonára” talált a Green
Mill Jazz Club-ban. Az első Nemzeti Slam Poetry rendezvény 1990-ben került megrendezésre a san franciscoi
Fort Masonban, mindössze két csapat és egy egyéni new york-i költő
részvételével, ám 2010-re az ezen a rendezvényen résztvevők száma átlagosan 80
csapat között mozog!
Hazánkban a Slam Poetry Magyarország az a társaság, akik helyi slam poetry
eseményeket szerveznek. Jelenleg Budapesten és Veszprémben működnek havi
rendszeres klubok, Pécsett és Szegeden alkalmanként kerül
megrendezésre, de Zalaegerszegen is volt már ilyen klubest.
A versenyeket
általában kieséses fordulókban bonyolítják le. Az egyetlen szabály, hogy 3 perc
áll rendelkezésre mindenkinek, hogy szórakoztassa, megnevettesse,
elgondolkodtassa a közönséget. Amerikában ennek több szabálya is van, valamint
különböző versenytípusokat is megkülönböztethetünk.
Az egyik az „open slam”, amelynek során bárki részt
vehet, akár a közönség soraiból felpattanó emberek is, nem szükséges semmilyen
meghívó, előre egyeztetés, ellentétben az „invitational
slam”-mel, amelynek lényege, hogy csak meghívóval rendelkezők vehetnek
részt a versenyben. A harmadik típusa a „theme
slam”, ahol előre megadott témával kapcsolatban kell írni. Ezeken a
tematikus esteken megengedett a slam poetry néhány hagyományos szabályának
megszegése is, például néhány alkalommal más költők műveit is felolvashatják
egyéni stílusban. Ezen kívül, keretet adva az egésznek, sokszor
meghatározhatják a résztvevőket is: például csak középiskolások, csak nők, csak
férfiak vesznek részt egy-egy eseményen.
Néhány költő művei
erősen emlékeztethetik az embert a hip-hop zene stílusára, vagy hajazhatnak a
dub poetry hagyományára is. A dub poetry egyébként egy olyan modern költészeti
előadóművészeti stílus, amelyben reggae ritmusokra adják elő műveiket. Egyesek nem rímelő formát
használnak, mások olyan színházi elemeket használnak, mint a hangváltások,
tónusok, míg szintén mások az egész verset ironikus monotonitással szavalják.
Néhányan nem használnak mást a szavakon kívül, amíg vannak, akik feszegetik a
formátum határait például szájdobbal (beatbox), vagy koreografált elemekkel.
Persze, mint semmilyen
„új” műfaj, ez sem maradhatott kritikák nélkül. Olyannyira, hogy elindult az „anti-slam”
mozgalom is, Reverend Jen Miller által.
A hagyományos esteken 1-től tízig értékelnek a bírák, ám itt mindenki tökéletes
tízest kaphat.
„Számomra az egyik legmegkapóbb dolog a
slamben az volt, amikor Reverend Jen előállt az anti-slammel, ahol mindenki tíz
pontot kaphat. Mondhatjuk, hogy nincsenek vesztesek és győztesek, legalábbis
úgy tűnhet. De azért nyilvánvaló, hogy egy nyitott felolvasó rendezvényen
vannak győztesek és vesztesek, de sokkal kevésbé tűnhet irányítottnak és
versenyszerűnek a dolog. Egy versenyben sokkal jobban arra koncentrálsz, hogyan
sikerül az előadás, ahelyett, amit közvetíteni akarsz vele.” – írja John S.
Hall amerikai költő-énekes.
Magyarországon
sajnos nem kap nagy sajtóvisszhangot ez az egész, pedig megérdemelné. A magyar nyelvben különösen sok lehetőség van a szójátékokra, az árnyalásra, különösen erősen költőies, játékos, árnyalatokban gazdag nyelvnek tartom, épp ezért igazán jók a magyar slammerek, akik kihasználják ezt. A "művészieskedés", az "irodalmiaskodás" mértéke is csökken. Természetesen semmit nem húz le a klasszikus, tradicionális költészet értékeiből, csupán egy olyan bensőséges, otthonos, érzékletes stílust teremthet, amelyben sokkal többen megtalálhatják ma a maguknak tetszőt. A mostani, modern, össze-vissza, agyonglobalizált valóságnak tükörképei lehetnek ezek a művek. Ugyanakkor az is elmondható, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a költészet ma is, most is él, művelni kell és szabad. Felhívják a figyelmet arra, hogy nem véletlenül ülsz irodalom órán, hogy figyelj oda arra, ami körülötted van. Ne csak nézz, hanem láss is - ezzel pedig abszolút kivívja ez a stílus is azt, hogy legalább annyira odafigyeljenek rá, mint bármilyen más alkotásra.
"A magaskultúra, amely azt hitte, hogy birtokolja a költészetet tévedésben élt. De még húsz év után sem mondhatom azt, hogy a slamet tényleg elfogadták. Több egyetemen tanítok, és mindenhol tapasztalom, hogy a diákok még mindig meglehetősen tudatlanok a slammel kapcsolatban. Alice Quinn, aki a New Yorker költészeti szerkesztője volt hosszú évekig, sokat dolgozott azért, hogy egyre több ember megismerje a slamet, és hódít is szerte Amerikában, eljut azokhoz, akik nyitottak rá, de nagy általánosságban azt kell mondjam, hogy még mindig nem elég ismert. Ugyanez megy végbe itt Magyarországon is. Kiváncsi vagyok, hogy a magyar slam költők mikor veszik be az akadémikus költészetet. De érdekes módon a dolog visszafelé is működik: a szájhagyománynak igenis nagy szerepe van még mindig a kultúraközvetítésben. Az, hogy a slammerek felhasználják klasszikus költők műveit a verseit, megnyitják a megismerés útját azok felé is, akik nem ismerik ezeket a műveket. " - mondja Bob Holmann, aki amellett, hogy az egyik legnagyobb hatású kultúraszervező Amerikában, Poetry Spots című tévéműsorával három Emmy-díjat is elnyert és nem mellesleg a slam poetry elkötelezett nagykövete. (Interjú részlet, Szekeres Dóra)
Mindenképpen úgy gondolom, érdemes elmenni egy-egy ilyen slam poetry estre, ha
az embernek megvan rá a lehetősége, hiszen hatalmas élményre tehet szert, aki
fogékony az ilyesmire. Végezetül és nem utolsó sorban pedig itt egy
hangfelvétel, megéri végighallgatni, mert rendkívül izgalmas képeket, sorokat
hallhatunk.
