A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kosár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kosár. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 9., hétfő

TÁG - Fazék amatőr lány kosármeccs

Kedden (11.29-én) 14:30-tól fogadtuk legnagyobb ellenfelünket, a TÁG-os lányokat.

Mindnyájan tudtuk, hogy nagy a tét: minden lépés, minden passz számít. Az első másodperctől az utolsóig küzdeni kell, és egy pillanatra sem lehet kiengedni.

Ennek ellenére az első negyedben pár támadásunk kivételével szinte mindegyik megakadt, pontatlan dobásaink elkerülték a gyűrűt. A lepattanókat az ellenfél szerezte meg, és határozottabb támadásokkal ők kerekedtek felül (7-12). Majd a szünetben kapott fejmosás után kissé magunkra találtunk, és próbáltunk erőt meríteni egymásból. Ez sikerült is. Minden pályán levő játékosunk szerzett pontot, így a negyed felénél átvettük a vezetést, amit ebben a félidőben meg is tudtunk tartani (29-25). Előnyünket a harmadik tízperc elején 9 pontra növeltük, ám kitartásunk lankadt, fáradékonyabbak, figyelmetlenebbek lettünk, elkezdtünk kapkodni. A harmadik negyed második felében egyetlen egy kosarat sem dobtunk, ezzel szemben ellenfelünk könnyű kosarakkal 8 pontot szerzett. Így felzárkóztak 1 pontra (42-41).

Nagyon sok gondolat kavargott a fejünkben, kezdtünk elbizonytalanodni, de mindnyájunk előtt ott lebegett célként az országos bajnokság, az, hogy küzdeni kell, és akarni ezt az egészet. Az utolsó negyedben hol mi, hol az ellenfél vezetett 1-2 ponttal. A TÁG-osok elkezdtek hinni abban, hogy megnyerhetik a meccset.

Az utolsó percre 2 pontos hátránnyal fordultunk, ám innentől kezdődött a csoda. Úgy játszottunk, mint a mérkőzés folyamán eddig soha. Az ellenfél játékosait sorra megállítottuk, a labdaszerzéseinkből indított gyors, meglepetésszerű támadásokat mindig kosárral tudtuk befejezni. Összeszedtük magunkat, de ehhez az kellett, hogy el tudjuk felejteni az eltelt 39 percet, a kudarcokat, a könnyeket. De emlékeznünk kellett mindarra, amire Kecsu bá’ tanított bennünket: hogy nekünk akarni és harcolni kell, el kell vállalni a dobást, és nem szabad elbizonytalanodni. Az utolsó 1 percben 8 pontot szereztünk, míg az ellenfél csak 2-őt. Így 63-59-re megnyertük a mérkőzést a szinte teljes játékidőt pályán töltő Dórinak, Lizinek, Edinek, Zsuzsinak és Vivinek köszönhetően.

Ez a meccs mindnyájunkat megtanított arra, hogy ha le tudjuk győzni önmagunkat, túl tudunk lépni a kudarcon, el tudjuk viselni a fáradtságot, és fel tudjuk ismerni a lehetőségeinket, akkor semmi sem lehetetlen: ha igazán akarjuk. Mert egyik csapattársam szavaival élve:,, Esküszöm, unalmas lenne az élet az ilyen meccsek nélkül!”

63-59 (7-12;29-25;42-41)

Dóri 22, Lizi 18, Edi 12, Zsuzsi 7, Vivi 4

2012. január 8., vasárnap

Csoki-Fazék amatőr lány kosárlabdameccs

Az idény első amatőr meccsét a csokonais lányok ellen kedden (október 25-én) 14:30-tól idegenben játszottuk.

Már alig vártuk, hogy elkezdődjön a bajnokság. Az első mérkőzés mindig nagyon sokat jelent a lányoknak fizikailag és lelkileg is. Újra átjárt minket a boldogság és izgatottság már jól ismert érzése. Végre élesben játszhatunk, ténylegesen küzdhetünk a csapatért, de ugyanakkor meg kell felelnünk az elvárásoknak is!

Már jól ismertük a Csokonai csapatát. Tudtuk, hogy erejük irányítójukban van. Ha őt megfogjuk, és nem vesszük át az ellenfél játékstílusát, hanem a számunkra olyan fontos gyors játékot tudjuk produkálni, akkor a meccs elejétől fogva a kezünkben lesz. Ezt a lányok ügyesen megoldották. Erősen kezdtünk, nem hagytuk felállni az ellenfelet, hirtelen indításokkal, pontos dobásokkal és passzokkal már az első negyedben óriási előnyre tettünk szert. Egy-két perc kivételével az egész mérkőzés alatt egyértelműen látszott, hogy a csapat küzdeni tudása, találékonysága, összetartása a régi.

Talán ennek a meccsnek a lényege nem is az óriási 18-79-es győzelem volt, hanem az, hogy újra éreztük a kosárlabdát. Le sem lehet írni, milyen érzés volt a kispadon szurkolni vagy a pályán futni. A játék után biztos, hogy mindenki hullafáradtan és kisebb sérülésekkel tért haza. De annál boldogabbak voltunk, hogy újra elkezdődött valami, valami nagyon fontos dolog: kitartást és lelkesedést igénylő, de oly sok mindent adó.

18-79 (6-20; 8-36; 10-59)

Lizi 20, Edi 18, Juci 10, Dóri 6, Zsuzsi 6, Orsi 6, Blanka 5, Dorottya 4, Petra 2, Emese 2, Bogi, Kinga


Gyuris Adél Kinga 11/e

2012. január 7., szombat

Fazék-Tág profi lány kosárlabdameccs


Az idény első profi meccsére a favoritnak számító TÁG ellen idegenben, szerdán (11.09-én) 14:45-től került sor.

Ezen a mérkőzésen számunkra nem a győzelem, hanem a tisztességes helytállás, a játékritmus tartása volt a fontos. Kecsu bá’ a játszma elején mindegyikőnktől azt kérte, a nálunk jóval erősebb csapat ellen próbáljuk meg – magunkhoz mérten – a legtöbbet nyújtani. Ugyanis ezen lányok ellen, akik között több korosztályos válogatott is van, csak így lehet életben maradni.

Ennek ellenére kissé erőtlenül, összezavarodottan kezdtünk, így az első 4 perc után 17-3-ra állt az „eredményjelző”. De az időkérés után magunkra találtunk, ezt a negyedet 31-8-ra tudtuk hozni. A következő játékrészekben több szép támadást is sikerült kosárral befejeznünk, ám a védekezésünkbe csúszott hibák miatt az ellenfél sok könnyű pontot szerzett.

Így alakult ki a harmadik negyed felére a 40 pontos különbség, ami a diákolimpiai meccseknél a játék lefújását jelenti. Az eddigi TÁG profi csapata elleni meccsekhez hasonlóan ezt sem tudtuk végigjátszani, de most tudtunk harcolni és mertünk próbálkozni, talán ezért is lehet, hogy most szereztük a legtöbb pontot ellenük.

59-18 (31-8; 46-14)

Vivi 7, Dóri 4, Juci 4, Lizi 3

Gyuris Adél Kinga 11/e

2010. november 29., hétfő

Gyuris Adél Kinga: Fazék – Kereskedelmi amatőr lány kosármeccs

A kereskedelmis lányok elleni meccset hazai környezetben, szerdán (11. 24-én) 14:45-től játszottuk.

Magabiztosan kezdtünk a kevesebb, és kevésbé rutinosabb játékosokat felvonultató csapattal szemben. A támadásokat végigjátszottuk, és szinte mindig kosárral fejeztük be. Védekezésünkkel megakadályoztuk az ellenfél palánkhoz jutását, így a messzebbről, kényszerből eldobott pontatlan labdákból az első negyedben ők csak 2, még mi 20 pontot szereztünk. A vezetésünk, az ellenfél fáradtsága és játéka miatt, mindannyian pályára kerülhettünk. Egyre tovább növeltük előnyünket, szinte minden játékosunk szerzett pontot.

A végig kapkodva, futkározva játszó Kerisek felett 40 ponttal diadalmaskodtunk.

végeredmény: 56 – 16 (22-2; 27-6; 42-12)

pontszerzők: Makszin Vivi 12, Bakóczy Judit 9, Lakatos Dóri 6, Kovács Edi 6, Nyolczas Zsuzsi 4, Debreceni Cinti 4, Albert Orsi 4, Nagy Bogi 4, Gökler Kriszti 2, Petra 2, Dalma 2, Gyuris Kinga 2

2010. november 22., hétfő

Gyuris Adél Kinga : TÁG - Fazék amatőr lány kosármeccs


Első amatőr meccsünkön rögtön legnagyobb riválisunkkal, a TÁG-os lányokkal kerültünk szembe. A hétfőn (11. 15-én) 14:45-től kezdődő játszmára vendégként érkeztünk.

Sem a hazaiak, sem mi nem kezdtünk jól. Mindkét együttes kapkodott, összeszedetlennek, figyelmetlennek tűnt, melynek rengeteg fault és büntető lett az eredménye. Bár mi többször próbálkoztunk dobással, de a bement találatok mégis ellenfelünk 12-10-es vezetését eredményezte. A második 10 percben a TÁG kissé magára talált, mi viszont továbbra is elhamarkodottan passzoltunk, nem játszottuk végig a támadó időt, eladtuk a labdát, a lepattanókat nem tudtuk megszerezni, zónavédekezésüket nem tudtuk áttörni. Így ellenfelünk a félidő végére könnyű kosarakkal már 11 ponttal elhúzott.

A különbség kiábrándította az egész csapatot. Elkeseredtünk. De Kecsu bá’ higgadt és reális „szentbeszéde” megnyugtatott és észhez térített minket. A csapatmegbeszélést követően mintha kicserélték volna a lányokat. Megfontoltan, okosan, reményteljesen játszottunk. Harcoltunk a labdáért; a lepattanókat mi szereztük meg, pontatlan passzaik elkapásából, gyors, meglepetésszerű támadásokat tudtunk indítani, védekezésünkkel összezavartuk soraikat. A szinte teljes játékidőt pályán töltő Vivi, Zsuzsi, Dóri hármas, ügyesen cselezte ki a zónát és pontos dobásaikkal esélyt sem adtak az ellenfélnek. Az egy emberre támaszkodó hazaiak összezavarodtak, kezdték elveszíteni a meccs fonalát, egy kosarat sem szereztek. A harmadik negyedben ledolgoztuk hátrányunkat, így az utolsó játékrészre 26-27-es vezetéssel fordultunk. A negyedik 10 percben is megtartottuk hidegvérünket; annak ellenére, hogy Dóri és Juci is kipontozódott. A meccs végéig magabiztosan kezünkbe tartottuk az irányítást. Az utolsó két és fél percet végigtámadtuk, így a mérkőzés zárását jelző hosszú sípszó után a kispadról egy emberként felpattanva örömmámorban ölelkeztünk össze a pályáról lejövő holdfáradt játékosokkal.

Ezen a mérkőzésen szinte már a padló alatt voltunk. „Tudunk” ilyenek is lenni. De olyan az igazi csapat, aki egymást támogatva, tiszta szívből tud játszani.

Úgy érezzük most lettünk igazán egy csapat!


végeredmény: 28-33 (12-10; 26-15; 26-27)

pontszerzők: Makszin Vivi 11, Lakatos Dóri 8, Nyolczas Zsuzsi 6, Bakóczy Juci 2, Kovács Edi 2, Debreczeni Cinti 2, Nagy Betti 2

TÁG - Fazék profi lány kosármeccs

A TÁG (profi csapata) elleni visszavágót vendégként, hétfőn (11.08-án) 14:45-től játszottuk.

A két és fél hete elszenvedett vereséget követő edzői szavak mindenkit helyrepakoltak. Ennek is köszönhetően a mérkőzést tiszta fejjel, „nyugodtan” tudtuk elkezdeni. Annak ellenére, hogy három kiváló centerünket betegség miatt nélkülöznünk kellett.

Az első 5 percben szinte fej - fej mellett haladt a két csapat. (Talán az ellenfél által is elismert gyorsaságunknak köszönhetően. J) Küzdöttünk a labdáért Jucival az élen, párharcaink egyre komolyabbá váltak, Dóri meg csak úgy bombázta a palánkot, Vivi pedig biztos kézzel kormányozta a csapatot. Ám az „agyban” gyorsabb házigazdák játékrutinja miatt az első negyed végén 24-9-re állt az eredményjelző. A második 10 percben már látszott, hogy fáradunk. Pontatlan passzainkat az ellenfél könnyedén megszerezte, a lepattanók sem a mi lányaink kezébe kerültek. Ebben a negyedben 29 kapott pont ellenében csak egy kosarat dobtunk. Így alakult ki a 40 pontos különbség, ami a diákolimpiai meccseknél a játék lefújását jelenti.

Ugyan most sem sikerült végigjátszani a mérkőzést, de tudtunk harcolni és mertünk próbálkozni.


pontszerzők: Lakatos Dóri 7, Makszin Vivi 2, Nagy Bogi 2

végeredmény: 53-11(24-9)

Twitter Facebook Favorites More

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Walgreens Printable Coupons