Szonettek I.

A TAVASZ ÉRKEZÉSE

                                                                           

Végre a tavasz megérkezett,

amit szívünk oly régóta vár.

Arcunkat simogatja a napsugár,

ami a hideg télben elveszett.

Most már minden állat eleven,

a fák lombja levelekbe borul már.

Mindenki érzi, hogy mindjárt itt a nyár, 

a madarak vidáman csicseregnek.

A szabadban virágok illatoznak, 

minden élőlény új életre kel,

boldog elevenségtől tombolnak.

Új reményt és értelmet nyer az élet,

 minden lélek vidám és szabad,

a tavasz végre megérkezett.

                                          (Szoboszlai Boglárka 9. KNyB)

Szerkesztőségünk új tagjának első írása: Interjú Pál Marcival

    A héten Pál Marcival, a sulirádió vezetőjével készült interjú.

Fazekas Újság: Szia, Marci. Egy gyors bemutatkozást szeretnék kérni, mielőtt még belekezdenénk az egészbe.

Pál Marci: Sziasztok. Pál Marci vagyok és a 10.D osztályba járok.

F.Új: Miért pont a Fazekas Mihály Gimnáziumot választottad annak idején?

P. Marci: Ez egy jó kérdés, igazából én sem tudom. Édesanyám ajánlotta nekem, mivel  ez  igen színvonalas iskola. Végül megjelöltem, bejutottam, és azóta is tetszik, nagyon tetszik.

F.Új: Tehát ez többé-kevésbé egy szerencsés véletlen volt. Miért pont az angol-német –infó nyelvi előkészítőt választottad?

P. Marci: Több okból is. Főként, mert ez az angol-német- infó szak érdekelt a legjobban. Általános iskolában az angol mellett németet is tanultam, ez valamennyire már meghatározta a választásom. Az informatika pedig mindig is érdekelt, mind a szoftverek, mind a hangtechnika.

F.Új: És mennyire vagy megelégedve a tanításon kívüli programokkal az iskolában?

P. Marci: Felettébb meg vagyok elégedve ezekkel a programokkal, főleg a diákönkormányzat által szervezetekkel.

Pál Marci (10. D)

F.Új: Ez egy jó kis reklám az iskolának. Most pedig térjünk rá a lényegre. Az iskolában a tanuláson kívül  „főállásban” a suli rádióval foglalkozol. Ugye jól tudom?

P. Marci: Igen, teljesen jól tudod. Ettől az évtől pedig a rádiós közösség, úgymond vezetője is én lettem.

F.Új: Hogy kerültél kapcsolatba a rádióval? Tavaly is csináltad vagy csak idén kezdted el?

P. Marci: Tavaly, mikor idejöttem elsőbe, akkor még Tóth Andris vezette az egészet, ő gyerekkori jó barátom, ezért hamar belekerültem a rádiós közegbe. Idén pedig, mivel ő ballag, átruházta rám ennek a kis csoportnak a vezetését.

F.Új: A következő kérdés valószínűleg hülyén fog hangzani, de muszáj feltennem: Szereted ezt csinálni vagy már inkább kényszerből foglalkozol csak vele?

P. Marci: Igazából is-is. Vannak pillanatok, amikor már nekem is tele van a hócipőm az egésszel, de mindig szem előtt tartom, hogy milyen jó érzés, amikor megfáradtan egy témazáró után fellélegzel a nagyszünetben, és meghallod a kedvenc számodat, vagy mikor reggel bejössz, és egy kellemes dallam csapja meg a füledet.

F.Új: Ezt szerintem mindenki alá tudja támasztani. A rádión kívül egyéb hangtechnikai dolgokkal foglalkozol itt, az iskolában?

P. Marci: Szoktam hangosítani, főleg a DÖK által szervezett programokon. Ezek általában mikrofon bedugós, poti felhúzós történetek. Szóval nem igazán nagy fajsúlyú dolgok.

F.Új: És olyasmit csinálsz-e, ami nem kapcsolódik a hangtechnikához?

P. Marci: Gargya Tamás barátommal szoktunk újabban az iskolai rendezvényekről videofelvételeket készíteni, amikhez vágás után gyönyörű szép kis borítót is csinálunk. Ezeket az iskola könyvtárba adjuk le. Az így készül filmecskéket bárki bérmentve megtekintheti, illetve hogyha szeretné meg is vásárolhatja őket.

F.Új: Ez remek ötletnek hangzik, szerintem megérdemli a diákság támogatását. Biztos mindenki kíváncsi rá, hogy sulirádióba pontosan, hogy is lehet bekerülni.

P. Marci: A rádió egy teljes mértékben önkéntességre épülő dolog, akárkit szívesen fogadunk, a zenei stílusuk is teljes mindegy. Újabban csináltunk egy rap/hip-hop–reggea stílusú napot, ez volt eddig csütörtökön, de újabban átkerül majd péntekre. Igazából a lényeg, hogy szeresse csinálni, legyen rá ideje és legyen megbízható.

F.Új: Jelenleg hányan foglalkoztok a tanítás előtti és nagyszüneti zenelejátszással?

P. Marci: Jelenleg öten vagyunk. Ez nagyon jó, mert így mindenkinek van egy napja a héten, illetve a két kilencedikes között úgy van felosztva, hogy egyikük csinálja a tanítási előtti műsort, hétfőn és szerdán, a másik pedig a nagyszünetit az előbb említett két napon.

F.Új: Meg vagy elégedve a sulirádió jelenlegi működésével ,vagy szeretnél változtatni valamin?

P. Marci: Teljes elégedett vagyok, bár nagyon jó lenne, ha rendelkeznénk egy számítógéppel. Ez sokkal könnyebbé tenné a hanglejátszást is és a műsorok szerkesztését is. Emellett nagyon jó lenne, ha rendelkeznénk folyamatos internetkapcsolattal, ugyanis akkor nem kellene otthonról hozni a zenéket, hanem akárki tudna kérni, és a kívánságokat azonnal tudnánk teljesíteni is. Valamint nagyon örülnénk kisebb felajánlásoknak az iskola részéről, mint például egy polc felszerelése vagy egy parafatábla.

F.Új: Mit mutat a tapasztalat, a tanárok mennyire támogatják a rádiós mozgalmat a suliban?

P. Marci: Azt vettem észre, hogy a támogatás megvan. Ez persze főleg abban mutatkozik meg, hogy ha késünk óráról, a rádió miatt, akkor nagyon elnézőek. Velem is nem egyszer fordult már elő, hogy pár percet késtem. Ezekben az esetekben elmondtam, hogy mi az oka a késésnek, és azt mondják rá: „Semmi gond. Ülj le.”

F.Új: A rádió jelenleg csak zenét játszik le. Ez szerinted változhat később, vagy így marad még elég sokáig?

P. Marci: Én teljesen nyitott vagyok arra, hogy változzon, persze ez még több időt és elfoglaltságot jelent, és rendszeres felkészülés kell hozzá, hogy rendes anyagokat tudjunk összerakni.

F.Új: Esetleg van valami, amit szeretnél kérni a Fazekas diákjaitól, amivel könnyebbé tehetnék a suli rádió működését?

P. Marci: Nagyon örülnénk, ha rendszeres kérések lennének a dalokat illetően, mert nekünk is könnyebb, illetve nektek is jobb hogyha a ti zenéteket halljátok, és ti szerkesztitek a műsorotokat.

F.Új: És ezeket a kéréseket, hogy tudnák eljuttatni hozzátok?

P. Marci: Sokféle lehetőség van. Ha megláttok minket a folyosón vagy az udvaron, akkor nyugodtan odajöhettek, és elmondhatjátok  a kívánságotokat. Vagy rendelkezünk egy facebook  - oldallal is, ahol meglehet a mi kis közösségünket találni és a falunkra lehet írni. Ez az oldal a: www.facebook.com/fazekasradio

F.Új: Nagyon szépen köszönöm az interjút. Szeretnék további sok erőt, jókedvet és kitartást kívánni a munkádhoz a Fazekas Újság és az iskola diákjainak nevében is.

P. Marci: Köszönöm a lehetőséget.

Az interjút készítette: Daróci Jakab 9/Kny. B-s tanuló.

Bálint Tamara (9. B) interjúja Hegyesi Zsolttal (11.E)

A szerkesztőség új munkatársa interjút készített Hegyesi Zsolttal, aki országos történelem versenyen jeleskedett.

Bálint Tamara

Iskolánk egy nagyon ügyes és kitartó tanulójával készítettem riportot, aki már eddig is figyelemre méltó versenyeredményeket ért el. Azonban ebben az évben az ország második legjobb teljesítményét nyújtotta a Savaria Országos Történelem Versenyen a 10. évfolyamos hallgatók korosztályában.

Ő nem más, mint iskolánk büszkesége Hegyesi Zsolt 11.E osztályos diák.

-          Mikor szeretted meg a történelmet?

-          Már általános iskolában is nagy érdeklődéssel ültem a történelem órákon, ezért is indultam a 7-8. osztályosok Országos Történelem Tanulmányi Versenyén.

Hegyesi Zsolt

-       Ott milyen eredményeket értél el?

-          7. osztályban 3. helyezést 8.-ban pedig 1. helyezést értem el.

-          Tavaly is indultál a Savarián?

-          Igen. Tavaly is sikerült az ország döntőbe jutnom, akkor 1. helyezést értem el. A történelem versenyekben van tapasztalatom.

-          Az sokat számít! Hány fordulóból állt a verseny?

-          Minden országos verseny 3 fordulóból áll: egy iskolaiból, egy megyeiből, és az országos döntőből. Mivel 5 évfolyamos osztályba járok, ezért 11-esként a 10. évfolyamosokhoz  tartoztam, ahogy tavaly pedig a 9-esek közé.

-          Mi volt a verseny témája?

-          Az attól függ, rengeteg tényanyagot kellett tudni. Az iskolai fordulóra a görög- római kortól kezdve egészen 1222-ig minden esemény t, történést át kellett venni. A megyei forduló a római császárság megalapításától  egészen a mohácsi vészig a tényanyagok sokaságának ismeretét igényelte. Persze mindezt európai kitekintéssel. Az országos döntő a magyar királyság 1000-1686 közötti történetét foglalta magában. A tények források, események rengetegjeit kellett megtanulni a legapróbb részletekig.

-          Az utolsó fordulót Szombathelyen rendezték meg minden évben, ahol a 17-17 legjobb „törisei ” mérhetik össze tudásukat. Mikor is rendezték?

-          A döntőre április 19-20. között került sor. Szombathely gyönyörű városában, amit nagyon szeretek.

-          Milyen típusú feladatokkal kellett megoldani a döntőben?

-          A verseny 2 napból állt. Ami azt jelentette, hogy 19-én írtuk meg az írásbeli fordulót, melyre két órát kaptunk. 20-án pedig két szóbeli előadást kellett tartanunk. Az írásbeli feladatai között szerepelt a minden fordulóban visszatérő keresztrejtvény, igaz-hamis feladat és a topográfiai ismeretek felfedése sem maradhatott el. Inkább teszt jellegű volt, kicsit hasonlított egy töri érettségihez, mert kifejtős feladatot is meg kellett oldanunk.

-          Hű, ez nem kevés feladat. Másnap milyen témát választottál?

-          Igen, jól mondtad, választani lehetett 4-4 tétel közül. A délelőtti szóbelin az erdélyi fejedelemség aranykorát mutattam be 10 percben, a délutáni megmérettetésen pedig A katolikus megújulás Magyarországon c. témát adtam elő 8 percben. Az időt hihetetlenül szigorúan betartották. Az időtúllépésre nem volt lehetőség, mert leállították a versenyzőket.

A szóbeli meghallgatások párhuzamosan mentek két zsűri bírálása alatt.

-          Milyen volt az utazás?

-          Kunkli Attila tanár úrral, egy kossuthos tanárral és egy másik diákkal mentünk Szombathelyre.

Az út során jól éreztük magunkat.

-          Hogyan élted át az eredményhirdetést?

-          Nagyon vártam, mert rengeteg munkát, időt fektettem be, ami megtérült, mikor megtudtam, hogy 2. lettem.  Az örömöm határtalan volt, mert szerintem ez jó eredmény, ráadásul nagyon szoros volt a mezőny. Azt hiszem, az első és az utolsó helyezettek között mindössze 20 pont különbség volt.

Gratulálunk még egyszer a csodálatos eredményhez Hegyesi Zsoltnak, iskolánk büszkeségének, kiemelkedő tehetségű diákjának.  Felkészülését segítette Kunkli Attila tanár úr.

Franciaországi kirándulás 3., HEVESSY ANGÉLA ÚTIRAJZA

Hevessy Angéla

Színes szoknyában állunk a tengerparton, hajunkba lágyan belekap a szél, süt a nap, felettünk a kék ég, előttünk a végtelenség…. Így képzeltük el magunkat a francia Riviérán egészen március 22-én délután 5 óráig, amikor a parkolóban a busz előtt állva jobban összehúztuk magunkon a télikabátot,  és közben azon gondolkoztunk, hogy vajon melyik táskába tettük az esernyőt. Vagy ami még fontosabb: ugye eltettük az esernyőt? És a sapkát? A sálat? A vízálló cipőt? Mert akkor már be kellett látnunk, hogy ezeknek sokkal nagyon hasznát fogjuk venni az utazáson, mint a virágos szoknyának és a napszemüvegnek.

Széplaki Éva és Hevessy Angéla

Az időjárási viszontagságok ellenére időben el tudtunk indulni, a buszon pedig ahogy egyre inkább tudatosult mindenkiben, hogy mi most utazunk, kezdett úrrá lenni egy általános jó hangulat. A 3-4 óránkénti megállók közötti időben mindenki azokkal a dolgokkal foglalta el magát, amivel utazáskor kell. Ez a szokásos  zenehallgatás, beszélgetés, fényképezés, tájnézegetés lista nálam azzal egészült ki, hogy percenként ellenőriztem a táskám tartalmát, a barátnőmnél pedig, hogy azon bánkódott, hogy miért hagyta otthon a telefontöltőjét.

 Mikor másnap délután megérkeztünk, kiderült, hogy Antibes felett sem őrködött jó tündér  hogy elfújja az utunkból a felhőket, ezért itt is esős idő fogadott bennünket. Először elmentünk a legközelebbi bevásárlóközpontba, hogy beszerezhessünk mindent, amire a következő pár napban szükségünk lesz. Miután mindenki belevetette magát a francia nagyáruház forgatagába, a csoport nagy része a Meki felé vette az irányt, aminek a wifi-lehetőség miatt a következő tíz napban elég gyakori látogatói voltunk. Vásárlás után ásványvizes és tejes flakonokkal, fagyasztott pizzákkal, és bagettekkel felpakolva tértünk vissza a buszra, hogy a szállásunk felé vehessük az irányt. Mikor megtudtuk, hogy ki melyik apartmanban fog lakni, elkezdődhetett a kipakolás. Számunkra itt még igen nagy nehézséget jelentett a két táska, a bőrönd és a takaró cipelése mellett az esernyő tartása, nem gondoltuk, hogy a tíz nap végére igazi esernyőzsonglőrökké válunk.  Miután kipakoltunk a szálláson, legmagasabb fokozatra tekertük a fűtést, felforraltuk a porlevest, és hiába terveztük úgy, hogy majd lesétálunk a tengerpartra, senkinek sem volt kedve elhagyni a meleg szobát.

Széplaki Éva, Hevessy Angéla és az esernyők

A barátnőimmel másnap  megbeszéltük, hogy minden reggel elmegyünk a pékségbe, egyrészt mert szerettünk volna bagettet venni, másrészt pedig mert az annyira hangulatos. Az időjárás még mindig esős volt, úgyhogy miután megreggeliztünk, esernyővel felfegyverkezve indultunk el Cannes-ba. Itt a La Castre Múzeum megtekintése után felmentünk a hajdani vártoronyba, ahonnan csodálatos panoráma tárult elénk. Miután képeket csináltunk, elsétáltunk a Palais de Festivales-hez, ahol a világhírű cannes-i filmfesztivált szokták megrendezni. Rengeteget fotóztunk a vörös szőnyegen, majd a szabad program alatt megnéztük a hírességek kézlenyomataival és aláírásaival díszített réztáblákat  a járdákon. Természetesen Sharon Stone és a Rózsaszín Párduc táblácskája körül volt a legnagyobb a csoportosulás.

Sajnos az eső nem csillapodott, sőt olyan viharos szél kerekedett, hogy öttagú csapatunkból mindenkinek eltört az esernyője. L  A város szemetesei tönkrement esernyőkkel voltak tele. Miután sajátjaink is csatlakoztak hasonló módon pórul járt társaikhoz, immár nélkülük indultunk el hajóval a Nagy-Szunda-szigetekire, amelyet ha jellemeznem kellene, valószínűleg a zöld szót használnám. A növények birodalma ez, szinte teljesen benőtték az erődöt és annak börtönét is, ahol többek között a titokzatos Vasálarcos hajdani cellájába is bemehettünk

Másnap reggel végre úgy tűnt, az időjárás kitombolta magát, megmutatta, mit tud, ráébresztett minket korlátlan hatalmára, úgyhogy nekünk is engedett kicsit. Azaz, napsütésben indulhattunk el az egész napos dél-provance-i programjainkra. Először a grasse-i  Fragonard Parfümgyárat nézhettük meg, ami fontos szerepet kap ma Parfüm című könyvben is. Miután beavattak minket a parfümgyártás folyamatába, bemutatták nekünk a legnépszerűbb termékeiket, amelyeket rengeteg másikkal együtt meg is lehetett venni a gyár végében berendezett boltban. Itt szinte mindenki beleszeretett valamelyik illatba, úgyhogy nem sokan távoztak üres kézzel. Az ötfős csapatunkból négyen is ugyanazt a parfümöt vettük meg, pedig nem is egyszerre, hanem külön-külön választottunk. Utunk második állomása Gourdon vára volt, melyben sétálgatva csodaszép kilátásban gyönyörködhettünk. Délután a  St. Paul de Vence nevű kisvárosba látogattunk, amelyet méltán tartanak a legszebb provance-i településnek. Számomra ez a hely volt az egyik legnagyobb élmény. A kanyargós, macskaköves utcácskákon járva értettem meg, hogy amit itt látok, az igazából egy stílus. Hozzám hasonlóan a többieket is teljesen magával ragadta a városka hangulata, egyszerűen nem tudtunk betelni a látvánnyal. 

A következő nap délelőttjét Vallauris-ban töltöttük. Ebben a városkában élt 10 éven át Picasso, akinek egyik fő művét, a Háború és Békét is itt tekinthettük meg. A kisváros érdekessége az is, hogy a múzeum előtti téren áll Picasso egyetlen köztéri szobra, a Bárányos férfi.

Délután szálláshelyünk, Antibes óvárosába látogattunk, ahol szintén megnéztünk egy Picasso-kiállítást, majd belevethettük magunkat a valamikori városközpont ma is forgalmas utcácskáiba. Az aprócska boltok levendulaillata  és gondosan elrendezett kirakata, a hangulatos terek látványa teszi egyedülállóvá ezt a helyet, ahol még a boltos bácsi megjegyzése - miszerint le kell vizsgázni, mielőtt Franciaországba, pláne, ha az ő boltjába látogatunk – sem apasztotta, inkább növelte jókedvünket. A szállásra menet tettünk egy kis kitérőt, de persze nem azért, mert eltévedtünk, hanem csak mert úgy egészségesebb, aztán este  kihasználva a jó időt, még kimentünk sétálni a tengerpartra.

Másnap Európa egyik legkisebb államába, Monacóba látogattunk. Először az Oceanográfiai Múzeumba mentünk, ahol a legkülönfélébb tengeri élőlényekkel találkozhattunk. Délben megnéztük a hercegi palota előtt az őrségváltást, majd az óvárosban is szétnéztünk.  Délután átsétáltunk Monte Carlóba a Forma1-es pálya érintésével. Itt gyönyörű idő volt, idén először éreztük azt, hogy tavasz van.

Számomra Monaco és Monte Carlo is óriási élmény marad, különösen az fogott meg, hogy minden a lehető legrendezettebb volt. A csodálatosan kialakított parkok, a Casino gyönyörű épülete, a szökőkutak, a rendőrök kedvessége, mind arra emlékeztetett, mintha egy mesében vagy egy film díszletei között járkálnék.

                Sajnos az előző napi szép idővel ellentétben március 28-án ismét esős időre ébredtünk. Ezen a napon Nizzába, a Cote d’Azur fővárosába látogattunk. Sétáltunk az óvárosban, megnéztük a város egyik fő nevezetességét a virágpiacot, majd az Operát. Kisétáltunk a tengerpartra, ahol gyűjtöttünk párat a tenger által lecsiszolt kövekből, de itt eléggé fújt a szél, és nem akartuk a változatosság kedvéért most a nizzai szemeteseket megtölteni esernyőkkel, úgyhogy a központ felé vettük az irányt. Nizza a provance-i városkákkal ellentétben pont nagyvárosias jellegével és elevenségével lopta be magát a szívünkbe.

              Az utolsó napot az Antibes melletti Marinelandban töltöttük. Itt egy nagyon gazdag tengerészeti múzeumban többek között főleg  a Titanickal kapcsolatos kiállítás keltette fel az érdeklődésünket. Emellett egész nap látványos show-műsorok résztvevői lehettünk. Bár enyhén szólva ijesztő volt, mikor egy hatalmas, iszonyatos hangon bőgő rozmár ugrott ki elénk, a fókák ügyessége, a delfinek kecsessége és a bálnák hatalmas mérete mindenkit lenyűgözött. Mikor délután visszaértünk a szállásra, szomorúan jöttünk rá, hogy hamarosan vége az utazásunknak, és nekiláttunk összepakolni. Este még utoljára kimentünk a tengerpartra, mert  hirtelen mindenkinek eszébe jutott, hogy olyan kép még pont nem készült a háttérben a tengerrel, amikor  45 fokos szögben tartja a fejét, és 2,5-es a ráközelítés.

                Másnap reggel már korán felkeltünk, hogy még az átadás előtt utoljára kitakarítsuk az apartmanokat, majd kihordtuk a buszhoz az összes táskánkat és bőröndünket. Sajnos az időjárás szempontjából úgy mehettünk haza, ahogyan érkeztünk. Esőben. Miután minden apartmant átvettek, és minden csomagot bepakoltunk, elindultunk.  

Hevessy Angéla, Bacsu Dóra, Tóth Esztella, Széplaki Éva és Balogh Bettina

A buszon mindenki az elmúlt nap eseményeiről beszélt, megnézegettük a fényképeket, átgondoltuk, hogy miket vettünk, mennyi pénzünk maradt, így hamar eltelt az idő. Délután értünk Veronába, ahol szintén szakadt az eső, de ezt már szinte észre se vettük, akkorra az esernyő már majdnem a kezünkhöz nőtt. Az ókori amfiteátrum után megnéztük a középkori piacteret, majd elindultunk a főutcán Júlia erkélye felé. Az úton annyian voltak, hogy esernyők nélkül is nehéz lett volna elférni, így azonban szinte lehetetlen volt. Az utca felett egy egybefüggő esernyőréteg feszült, és minden lépésemet, a saját ernyőmnek köszönhetően, legalább három ember haja, füle, jobb esetben az esernyője bánta. Nagy nehezen eljutottunk az udvarba, ahol Júlia erkélyét lehetett látni. Persze itt is rengetegen voltak, úgyhogy meglehetősen rövid ideig voltunk bent, de ez alatt is óriási élmény volt látni a legendás helyet. A nagy tömeg ellenére nem kerülte el a figyelmünket, hogy mennyire szép város Verona is, a boltokban pedig, hogy milyen kedvesek az olaszok. Este a buszban még megnéztünk két filmet, úgyhogy hamar eltelt az idő, utána pedig egyből elaludtunk. Éjjel volt az óraátállítás, úgyhogy különösen gyorsan reggel lett. Biztosan a tervezettnél jobban  tudtunk haladni, mert már reggel  7-kor hazaértünk a családjaink nagy örömére. 

Mindent egybevéve ez az utazás mindannyiunk számára felejthetetlen marad , hiszen rengeteg szép helyet  láttunk, számtalan  közös élményben volt részünk,  melyekre mindig is emlékezni fogunk. Mert az a legfontosabb, hogy jól éreztük magunkat, ha esett, ha fújt. Hogy  azt láttuk, amit látni szerettünk volna. És ott álltunk, ahol elképzeltük magunkat. A tengerparton. Kabátban.  És igen, esernyővel…és ha jól belegondolok, ez is része lehet a provance-i  stílusnak.

Fazekas-hét egy ifjú diákönkormányzati tag szemével nézve…

Ditta alig lépte át a Fazekas küszöbét, aktivitásával máris hallatja hangját. Az osztályát képviselő diákönkormányzati tag lévén számot vet egyik első közösségformáló rendezvényünkről úgy is , mint szervező, úgy is, mint új élményeket befogadó. Sőt! Megszólaltat néhány osztálytársat is: Szabó Flórát , Nagy Bálintot és Szabó Bencét, nekik hogyan tetszett a hét. Gratulálunk, Ditta! Lelkesedésed maradjon ilyen töretlen még 4 évig!

Általános iskolás koromban hallottam először a Fazekas-hétről. Nem igazán tudtam elképzelni, hogy ez mit jelenthet. Idén belecsöppenhettem én is ebbe a fontos eseménybe. Rengeteg szervezkedés, tucat érdekes program, lelkes diákok. De mi is történt egy hét leforgása alatt?

2013. március 18-án kezdődött. A diákönkormányzat már hetekkel ezelőtt kihirdette a programokat. Az iskola tanulóinak minden nap egy adott témának megfelelően kellett beöltöznie, amiért osztályonként pontokat kaptak. A hétfői napon valamilyen állatnak vagy állatmintás ruhába kellett öltözni. Én magam voltam az, aki ezen a napon felügyelte és összeírta, ki öltözött be. Nagyon jó érzés volt látni, hogy sokan lelkesedtek a feladat iránt, sőt mi több, komolyan is vették. A legnagyobb meglepetés számomra az volt, mikor egy számomra ismeretlen fiú odaállított egy hatalmas Pombar-maci jelmezben.

 A délután folyamán volt az Egészség-Fazék vetélkedő Gargya Péterné tanárnő vezetésével. A diákoknak 4 fős csapatokba rendeződve kellett előzetesen egy reformsüteményt sütniük és mellé leírni a receptjét is.