2010. november 5., péntek

Tág - Fazék

Az idény első profi meccsére a favoritnak számító Tág ellen, a Fazekasban került sor, szerdán (XI. 20-án) 14:45-kor. Ezen a mérkőzésen számunkra nem a győzelem, hanem a tisztességes helytállás, a játékritmus tartása volt a fontos. Kecsu bá’ a játszma elején mindegyikőnktől azt kérte, hogy próbáljuk meg – magunkhoz mérten – a legtöbbet nyújtani, és hajtsunk, ameddig csak bírunk. Ugyanis ezen lányok ellen, akik között országos válogatott játékos is van, csak így lehet életben maradni. De csapatunk még nem igazán tudta kipihenni a vasárnapi meccseket. Az első negyedben bár sokszor eljutottunk a palánkig, de dobásaink sorra elkerülték a kosarat. Azonban az ellenfél gyorsan és szinte mindig kosárral fejezte be a támadást. Így ezt a játékrészt 22-3-as eredménnyel zártuk. A második 10 perc elején összeszedtük magunkat, biztató jelként elkezdtünk harcolni. Ám a félidő vége felé lankadt küzdő erőnk, kezdtük feladni a meccset; elfogadni, hogy nem tudunk feljebb kapaszkodni. Talán ez volt a mérkőzés döntő pontja. A második félidőnek 43-7-es állással vágtunk neki. De pár perc játék után nem várt esemény következett. A játékvezető 40 pontos különbségnél 47-7-nél lefújta a mérkőzést.
pontszerzők: Nyolcas Zsuzsi 4, Lakatos Dóri 3
végeredmény: 47-7 (22-3;43-7)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Twitter Facebook Favorites More

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Walgreens Printable Coupons