ARNÓTH KATA: DÖK-HÉT

Kata tavaly január óta DÖK-elnök. Olvassuk, hogyan látta és értékeli a szervező a hagyományos DÖK-hetet! Várjuk az észrevételeket !

Izgatottan vártam a téli szünet végét, mivel januártól kezdve diákönkormányzatunk nekilátott a Fazekas-hét szervezésének. Az új évi első gyűléstől kezdve gőzerővel munkálkodtunk. Kezdetekben törekedtünk arra, hogy nagy vonalakban átgondoljuk az egész hetet. A programok hamar összeálltak, mivel a megszokott hagyományokhoz hűen, máris fix programjaink voltak, úgy, mint az egészségvetélkedő, a DÖK-reggeli, a gála és persze a DÖK-nap.

A tavalyi évben a DÖK megrendezte a végzősbúcsúztatót a Fazekas-hét keretin belül. Ezt idén is megvalósítottuk, és úgy gondolom, most is remek hangulatú volt.

Teltek a hetek és a részletek egyre jobban kirajzolódtak. Az apróságokat egyeztettük, az időpontokat pontosítottuk, a feladatokat pedig mindenkinek kiosztottuk. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak az összes segítő kéznek és gondolkodó elmének, amelyek annyit segítettek a hét megszervezésében, hiszen hétről hétre dolgoztak a végcél sikerességének érdekében.

             A legnagyobb feladatot, azonban a DÖK -  nap adta. Minden héten ez okozta nekünk a legnagyobb fejtörést. Hetekig ott lebegett a fejünk felett a kérdés: milyen feladat, vetélkedő esetleg játék legyen az állomásokon? Próbáltunk arra törekedni, hogy mindenkinek a tetszését elnyerjék a programok.

Az utolsó hetekben már nagy volt a feszültség a DÖK-terem környékén, hiszen a nyomás nagy volt. 

Elkezdődött a hét. Leküzdve a kezdeti izgalmakat az egészségvetélkedőn, folytattuk a menetelést a DÖK-reggelin át, egészen a jó hangulatú gáláig, amiről azt gondolom, hogy nem okozott csalódást a nézőközönségnek.
             Nagy levegőt véve, elérkeztünk a szerdai naphoz, ami miatt annyira izgultam, hogy jól sikerüljön. Reggel, az eligazítás után mindenki nekilátott a feladatának. Véleményem szerint, a kisebb fennakadásokat és problémákat kiküszöbölve kiváló napot zárhattunk. A szervező csapat nagyon elfáradt, de remekül helyt álltak, és ezért nagyon büszke vagyok rájuk.

Miután minden osztály teljesítette a feladatokat, a pontokat összesítettük és végül a 10.A került ki legfőbb győztesként. A DÖK-napot lezáróan tanár-diák meccsek és DEKOM-os bemutató szórakoztatta iskolánk tanulóit.
Csütörtökön megrendeztük a végzősbúcsúztatót, ami, ahogy én láttam, nagyon jó hangulatban telt a tanár paródiával, szerenáddal és a jobbnál jobb játékokkal.

A 12. C osztály egykor az elsősavatót, a végzősbúcsúztatót is megnyerte!! Gratulálunk Nekik!!!

           A hét minden napján be lehetett öltözni különböző jelmezekbe. A legtöbb pontot elért osztály a 9.NyE lett. Fotópályázatot is hirdettünk, amire a DÖK-nap keretin belül lehetett szavazni. A győztesek: Világ Melinda, Hernádfői Csaba és Selmeczi Tóth Ádám. Gratulálunk nekik. 

           A héten a nyertes osztályokat és diákokat ajándékokkal jutalmaztuk, amit felajánlásokból oldottunk meg iskolánk néhány tanulójának segítségével. Köszönjük szépen.

          Úgy gondolom, hogy egy-egy kisebb nehézséget leszámítva egy sikeres Fazekas-hetet zártunk, aminek különösen örülök, hiszen ez volt az első igazi Fazekas-hetem, amit az én irányításom alatt szerveztünk.

Franciaországi út 2. rész, TÓTH ESZTELLA 10. E

-         személyes, kedves, néhol önironikus stílusban  -

A következő kis szösszenet a franciaországi utazás azon részét mutatja be, ahogyan én éltem át. Sem több, sem kevesebb, mint élményeim halmaza. Részben leírás, beszámoló, de ez mind csak az én tapasztalataimon alapul.

Március 22-ét hosszas készülődés előzte meg. Bőröndbe idő előtti be- és kipakolás, nagybevásárlás, listaírás – minden, ami egy 10 napos utazás előtt illik. Hosszú ideig adtam az „engem nem érdekel, úgy lesz, ahogy lesz” álláspontot, ám az utolsó  héten igazán elkezdtem izgulni. Mégis életem első igazi nagy utazására készülök!!!! Eddig ritkán jártam külföldre, akkor is inkább egy-egy napra, valamelyik szomszédos országba, így hát a messzi Franciaország egyszerre távolinak és ijesztőnek tűnt. Mégis az idő szaladt, ahogy szokott, nekem egyre kevesebb jutott belőle, míg végül elérkezett A NAP. Könyörtelenül tört rám, a feszültségem egyre növekedett. Egészen addig a pillanatig, míg fel nem szálltam a buszra. Ekkor fülhallgató be, zene max hangerőn. A feszültségemen a türelmetlenség kerekedett felül. Visszanézve a 22 órás busz sem tűnik már olyan vészjóslónak, mint először. Aludni ugyan nem tudtam, minek is. 

 

A Franciaországban töltött 7-8 nap pimaszul gyorsan telt. Kétség kívül, a programok gyakorisága és minősége egyenesen arányos volt. Az egészen apróságok is, mint például hogy minden reggel a közeli pékségben kezdtünk friss bagettel és croissonnal -  átadták a hely szellemiségét. Nem beszélve persze arról, ahogyan végigjártuk Côte d’Azur leghíresebb városait. Felejthetetlen élményekből nincs hiány, lévén, hogy első, meg amúgy is. Ha nem is először mentem volna, akkor is meglepődnék egy olyan helyzeten, mikor a volt osztálytársam szembejön Nizza belvárosában.  Vagy ha egy eladó a megszokott kedves, megértő személyiség helyett igazi francia, és fejébe veszi, hogyha mi eddig nem tudtunk volna vele kedélyesen elcsevegni, akkor ő most megtanít minket a nyelv szépségeire. Sálvásárlás közben.

Az idő hellyel-közzel és enyhe túlzással, de borzalmas volt. Ennek ellenére mi töretlenül mentünk és néztük az Oceanográfiai-, a Chagall-, a Picasso Múzeumot, Monacót, ott az őrségváltást, Monte Carlót, Nizza virágpiacát, és minden egyes városban legalább 10 különböző turistabutikot. Néhány esernyő illetve cipő belehalt, sebaj, pótoltuk, amit lehet. Szuvenírekkel megrakodva tértünk haza, körülbelül minden este. Ha nem, annak valószínűleg csak az lehetett az oka, hogy  nem olyan helyen voltunk, ahol túlzott mértékben vásárolni lehetett volna (pl.: nekem Cannes és Sainte-Marguerite ezek közé sorolandó),  annyira drága volt minden, hogy inkább beültünk wifizni a legközelebbi mekibe (ami természetesen ugyanúgy veri az itthoni árakat).

A szervezett programok mellett kisebb-nagyobb élvezetekkel látott el minket a tenger közelsége, a séták a parton, vagy egyszerűen csak a saját konyhaművészet kialakítása esténként. A kreativitás szárnyalt, a Maggi levesporokkal pedig nagyon jó barátságot kötöttünk. Hazajönni nem sok kedvem volt, egyrészt, mert elvarázsolt a kinti világ, az idegen kultúra, az emberek, másrészt pedig mert tisztában voltam (vagyis voltunk) azzal, hogy ha ott rossz idő van a +10°C-kal, akkor az itthoni havazás egyenesen kiábrándító lesz. 31-én mégis felszálltunk a buszra, megálltunk, Veronában, eláztunk, de csak azért, mert ott még nem, ettünk igazi olasz pizzát (szigorúan késsel és villával!), aztán mikor már nem lehetett tovább halogatni, elindultunk „utolsó utunkra”. 

A másnap reggeli érkezés és az újratalálkozás öröme feledtette az előző napi hangulatot. Felejthetetlen élményekkel és elmondhatatlanul fáradtan értünk újra a Tesco parkolójába.

 Azóta a szállóigévé vált poénokkal szórakoztatjuk osztálytársainkat és egymást, s kicsit visszasírjuk azt a 10 napot. 

 

Csősz Roland (13. D) Krakkó, Auschwitz, Wieliczka

Felnőtt emberek. Nagykorúak. De még „iskolások”, hisz az öt évfolyamos NYEK-et választották  egykor. Keresik önmagukat a világban. A világot önmagukban. Most épp Lengyelországban jártak. Roland beszámolójából megtudhatjuk, hogy a diák is tud rendet tartani, hogy hol is a világ csokiparadicsoma, s milyen jól esik néha egy váratlan meglepetés. Kapni is jó és adni is. Gratulálok, Roland!

2013. március 28-29-30.

Március 28., reggel 5 óra 30. Kicsit többet kellett volna aludni. Sebaj, majd a buszon. Készülődés, mintha suliba mennék. Még a táska is ugyanaz.  Indulás előtt kis kávé. Irány a busz. Pont időben, kezdődhet a zötykölődés. Kátyú kátyú hátán, majd érkezés a Tescóhoz. A többiek már ott várnak. Kezdődik a nap.

Nem semmi idegrendszer kellett ahhoz, hogy a szünet első reggelén legyen értelme hajnalban kelnünk. Sikerült azonban minden megszervezni, úgyhogy a busz – talán pontban reggel 7-kor – elindult Krakkó felé, míg körülöttünk minden csupa hó volt. Sok reményünk nem volt a napsütésre, pláne, hogy Krakkóban – mivel még északabbra van -, a várható napi csúcs is 5 fok volt, mikor itthon már 12 lett pár napra rá. Mi azonban a múltkori hóvihar után mindenre fel voltunk készülve.

Alig indultunk el, Jutka néni hátrafordult egy nagy Milka csokival és egy kis ajándéktárggyal a kezében, megköszönve, hogy összehoztam a kirándulást. Értetlenül ülök ezelőtt még most is. Ő volt az, aki az egészet irányította, én csak a kezdeményező voltam, nem is érdemlem meg ezt. Különösképp, hogy nagy segítség érkezett Tarsoly Sanyitól, Tudlik Zolitól, Szitár Ádámtól, Dobi Ricsitől is.

7-8 órát elütni egy helyben nem könnyű dolog, de egy kis zene sokat segíthet. Ádám épp ezért hozta manós – fúj, hogy lehet valaki ilyen infantilis?! – hangszóróját, és arról szólt a világ összes műfajából egy-egy példa az olyan dalokból, amik bizonyítottan éneklésre bátorítanak minden embert, aki csak hallja.

Útközben megálltunk a Kauflandban, Szlovákiában, vásárolni ezt-azt. Tavaly óta tudjuk, hogy ez az ország  csokimennyország, legalábbis árak tekintetében, kimondatlanul a legalább fél eurós árban, ami – akaratunk ellenére - Lengyelországban hirtelen felugrott olyan 400 forintnyi zloty-ig.)

Ha minden igaz, délután fél 4 felé érkeztünk a szálláshoz. Egy romos, omladozó épület előtt álltunk meg. Igen barátságtalannak tűnt. Belül  viszont minden egyes pillanatban új meglepetéssel szolgált. Először is gyönyörűek a recepciós lányok (igaz, érkezésünkkor még egy srác volt ott), de ha felmentünk az első emeletre, ahol a szobáink voltak, egy kódzáras folyosó várt minket. Ilyen azért nálunk elég ritka látvány. Aztán ahogy beléptünk a szobába, már egészen megnyugodtunk. Szép szobánk volt, bár a mi ablakunk kissé huzatos, de belefért.

Aztán szóltak, hogy menjünk át a közös helyiségbe, mert azt és a konyhát látnunk kell. Komolyan mondom, ilyen modern, stílusos és elképesztően hangulatos helyiségben még sose voltam. A konyhában még a hűtő is eredeti, nem az a tipikus ezüst színű, a polcokon kávé és müzli várt. Mellette volt egy láda Free for all felirattal, tele minden jóval. Diákszálló volt, így a diákok tartották rendben a helyiségeket ,és takarítottak maguk után, és ez bizony a tökéletes kontrasztja annak, amit sok szülő gondol a gyermekéről!! Tavaly is voltak fenntartások a kirándulással kapcsolatban, de itt már teljesen önellátóak lettünk. És már tervben is van a következő kirándulás, szóval kedves szülők, ne aggódjanak! Mi jól megvagyunk.

Este sétát tettünk Krakkó zsidónegyedében: megnéztük a Régi Zsinagógát, és a Oskar Schindler gyárát.

Péntek hajnalban még nehezebb volt felkelni, mint előző este, mert alig pár órával előtte feküdtünk le. Bár, azt hiszem, a 4 órás alvásidő rekordnak számít, a külsősökét nem számítva, akik már este 10-kor magukra zárták az ajtót.

Aznap reggel mentünk Auschwitzba... Fontos, felkavaró mindaz, amit ott láttunk. „A többi néma csend” – mondaná Hamlet a fogolytábor megtekintése után. Ahogy láttam, mindenki kicsit más lett. Biztos volt olyan köztünk, aki visszazökkent, de mások túlzott poénkodással igyekeztek elterelni a figyelmüket, vagy épp hozzájuk sem lehetett szólni ,és csak este tudtuk megbeszélni, kit mennyire érintett meg. (Ezt nevezik katarzisnak? Lecsengésnek?)

Délután fogalmam sincs, mit csinált a csoport nagy része.  A délelőtti program és az előző este annyira lefárasztotta a népet, hogy azt mondták, csak később jönnek utánunk, de nem találkoztunk egyikükkel sem. Mi viszont megnéztünk magunknak vagy öt templomot, a Posztócsarnokot, a várat és még ki tudja, mennyi mindent, mert egészen estig ott voltunk. Érdekes módon, egy-két épület vagy hely döbbenetesen emlékeztetett a velencei Szent Márk térre. Végül még egy étterembe is beültünk vacsorázni, hogy megkóstoljuk a helyi különlegességeket, illetve hogy elköltsük a pénzünk az utolsó groszy-ig.

Persze másnap megint korán kellett kelni, és megint nem aludt senki semmit, úgyhogy kómásan pakoltunk, és indultunk Wielickába. Az a hely valami bámulatos! Eleinte csak néhány szobrot mutattak, aztán egyszer csak mintha egy katedrálisba léptünk volna be. Óriási helyiség, melyet állítólag mindössze 3 ember faragott, 70 év alatt. A falak mentén domborművek, a terem két végében több méteres szobrok, a plafonról pedig hatalmas csillárok lógtak. És persze mindez egyszerű sóból. Az utána lévő termek már végképp meggyőzőek voltak, de a háromórás túra alatt megint sikerült úgy kifáradnunk, hogy az a sokórás utazás még jól is esett.

Már nem szólt a zene (amúgy is lemerült a hangszóró), mindenki vagy evett vagy pihenni próbált. Útközben megálltunk ugyan Kassán egy rövid időre, ahol szét is nézhetett a főtéren, aki akart, de ez már csak hab volt a tortán.

Este 10 előtt néhány perccel értünk haza szombaton. Ekkorra legtöbbünknek már a puha ágy lebegett a szeme előtt. Előtte azonban még volt hátra egy dolog: Jutka néninek még senki meg sem köszönte a kirándulást! De felkészült a brigád, így olyan finom csokit kapott, hogy még négy nappal utána is arról mesélt!

Nagyszerű kirándulás volt ez, én úgy érzem. A csapat általában hihetetlen megosztott, a külsősök pedig azt hittem, csak fokozni fogják. De ezen a három napon a külsősök semmi gondot nem jelentettek, sőt csak javították a hangulatot, este pedig úgy ült össze a 13.D összes jelenlévő tagja, mintha minden péntek este ezt tenné.

Csak felnövünk végre.

Franciaországi út 1. rész - Aranyi Balázs

Aranyi Balázs (9. B) -  A franciaországi útról

- tárgyilagosan -

Pinczés tanár úr szervezésében március 22-31-ig Dél-Franciaországba látogattunk.  Másnap érkeztünk meg a hangulatos tengerparti  kisvárosba, Antibes-ba, szálláshelyünkre. A kipakolás után még volt időnk este megnézni az óvárost és a kikötőt.Az apartmanokban önellátók voltunk, így hamar törzsvendégei lettünk a közeli pékségeknek, áruházaknak.

Antibes tengerpart

március 24. Másnap Cannes-t látogattuk meg, a filmfesztiváljáról híres üdülővárost, ahol betértünk egy néprajzi múzeumba, illetve a Palais de Festivales (Fesztiválok Palotája) épületét is láttuk. Ezután a közeli Sainte-Marguerite-szigetre mentünk át hajóval, ahol pedig egy XVII. századi erődöt és börtönét néztük meg.

 

március 25. Ez a nap volt talán a legtartalmasabb. Grasse városába utaztunk, a név egyesek számára ismerősen csenghet, hisz itt található a francia parfümgyártás központja, ahol is idegenvezető kalauzolt bennünket. Azután Gourdon falujába látogattunk, nagyjából 700 méter magasan a hegyekben. Gourdon XV. századi pici vár és település, a maga sajátos hangulatával. Végül délután St. Paul de Vence-ba mentünk, egy hegyoldalra épült, lépcsőkkel telt szűk utcákkal övezett városkába.

március 26. Busszal átutaztunk a szomszédos apró hercegségbe, Monacóba. Egész délelőtt az Oceanográfiai Múzeumban sétálgattunk, ahol cápáktól a hajómodellekig szinte mindent láthattunk. Délben megnéztük az őrségváltást a Hercegi Palotánál, majd szabad sétára indult a csapat. Monte Carlóba is átsétáltunk, ahol egy óráig szabadon fotózhattunk a luxusautóktól a modern hotelekig,  ízlés szerint – mindent.

március 27. Szerdán két Picasso-múzeumot is megtekintettünk, először egyet Vallauris-ban és egyet Antibes-ban. Utána egész délután lehetett a várossal ismerkedni. Közel volt a tengerpart, és az időjárás is kedvezett.

március 28. A francia Riviéra gyöngyszemébe, Nizzába mentünk a következő napon. Sétálhattunk a tengerparti Angol sétányon, láthattuk a város központjában a Masséna teret és a Chagall Múzeumot is.

március 29. Ezt a napot szálláshelyünkön töltöttük. Annak a gazdag, fedetlen tengerészeti múzeumnak, ahova mentünk, Marineland volt a neve. Mindenféle tengerben vagy tengerek mentén élő állattal találkozhattunk, részei lehettünk fóka-, rozmár-, delfin- és gyilkos bálna-shownak is. Délután mindenki nagy erőkkel készülődött a másnap reggeli indulásra.

Marineland

március 30. 8 órára mindenki összepakolt, és rendbe rakta saját apartmanját. A csomagok buszba pakolása után indultunk is. Ám ez a nap sem telt el látványosság nélkül, hazafelé megálltunk az olaszországi Veronában, ahol megtekintettünk Júlia erkélyét és az amfiteátrumot.

március 31. 7 órára érkeztünk vissza Debrecenbe, kicsit korábban, mint terveztük.

HÚSVÉT VASÁRNAPJA: FELTÁMADÁS

Kerschner Dorka (10. E)

Dorka rátalált Rómeó és Júlia Facebook-oldalára! Gratulálunk!

Bajkán Domonkos,Bessenyei Ditta, Papp Boglárka (9. E) Út a sikerhez

Néhány napja egy matematika tehetséggondozó osztálybeli diák, Péter Bálint (7. A) számolt be a Fazekas-hét március 19-i előadásáról. Most a humán fakultációsok szólnak!

Bajkán Domonkos,Bessenyei Ditta, Papp Boglárka

(9. E)

Út a sikerhez

Számunkra, kilencedikes diákoknak, megtiszteltetés, hogy egy ilyen neves gimnáziumba járhatunk, mint a Fazekas. A kiemelkedően jó szakok és tanárok mellett a remek programok miatt is szeretjük az iskolát. Ilyen például a nemrég megrendezett Fazekas-hét. Ennek a keretén belül vehettünk részt egy nem mindennapi eseményen.

2013. március 19-ét írunk. Izgatottan ülünk a tornateremben osztálytársaimmal, s a fülünkben még cseng, ahogy a tanárok mondják: igen, Oscar-díjas.

 De kiről is beszélünk?

Egy volt fazekasos diák visszalátogatott a gimnáziumba. Ez így önmagában mit sem mondó, de amint nektek, Tisztelt Olvasók, elmeséljük, mi mindent mutatott be nekünk ezen az előadáson a volt tanuló, leesik az állatok is!!! J

Priskin Gyula Debrecenben született, az Újkerti Általános Iskolában kezdte tanulmányait. Kedvenc tantárgyai a matematika és a történelem voltak. Már ekkor szakkörök keretében kezdett ismerkedni a számítógéppel. Ezután felvételt nyert a Fazekas Mihály Gimnázium speciális matematika tagozatára, ahol is Simon Gyula tanár úr volt az osztályfőnöke. Itt ismerkedett meg Jászberényi Márkkal és Perlaki Tamással. Matematika, fizika és számítógépes versenyeken vett részt, sokszor bejutott országos versenyekre, illetve megnyerte az OKTV-t.

1992-ben érettségizett, majd a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem programozó matematikus szakjának hallgatója lett, és számítógépes grafikával foglalkozott, matematikából pedig nagyon erős volt. A Fazekasban és az egyetemen tanultaknak sok hasznát vette, első munkáját is ezen a téren szerezte a DMS Kft.-ben: számítógépes rendszerekkel foglalkozott, illetve a Duna TV és az akkor induló TV2-nél is munkatársa lett Jászberényi Márkkal.

Az ezredfordulón indultak el azon az úton, amely az Oscar- és a többi díj felé vezetett. Ha említésre kerülnek azok a filmek, mint a Gyűrűk Ura, a Karib-tenger kalózai vagy a Skyfall, eszünkbe jutnak a hihetetlenül jól megoldott filmes technikák. A fent említett három volt fazekasos tanuló, Priskin Gyula, Perlaki Tamás, Jászberényi Márk és az öccse, Jászberényi Áron, létrehozott egy céget Colorfront néven. 2001-ben filmtörténelmet írtak, amikor Peter Jackson A Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége című filmje számára kifejlesztették az úgynevezett SACC- rendszert. Ez a rendszer hozta létre azt a meseszerűséget, ami a trilógiában végig jelen van. A filmgyártás során ezzel először vált lehetővé egy játékfilm számítógépes fényelése.

Ezt követően a hollywoodi székhelyű EFILM a Colorfront következő ügyfelévé vált, és úttörőként teljes hosszában digitálisan fényelte a Katonák voltunk című filmet. Világszerte elismerik és használják az úgynevezett Lustre - program fejlesztését. Nélkülük számos kiváló film lett volna rosszabb minőségű, mint például a Karib-tenger kalózai, Pókember, King-Kong, Da Vinci Kód vagy az Alexander.

2010. február 20-án vették át Los Angelesben a hivatalos díjátadó gálán Oscar-díjukat a Lustre fényelő program kidolgozásáért és fejlesztéséért. Kétségtelen, hogy ez a siker mérföldkő volt a Colorfront történetében. Jászberényi Áron, a Colorfront ügyvezetője elmondta: "Ez a díj hatalmas elismerése a Colorfront fejlesztői csapata által végzett DI innovációs tevékenységnek. A Lustre- szoftver meghatározó jelentőségű a filmutómunka területén, azonban a piac és a technológia állandó fejlődése folyamatos új kihívások elé állít minket."

A Colorfront további sikereket ért el: 2011-ben technikai Emmy-díjat, idén pedig Kossuth-díjat vehettek át.

Priskin Gyula előadásában mesélt fazekasos éveikről is. Kilencedikes fejjel nehéz megérteni, milyen is lehet az, ha az ember úgy űzi a munkáját, hogy ő a legprofibb benne. Egy biztos: büszkék lehetünk arra, hogy az iskolánk alapozta meg az ő jövőjüket és arra is, hogy idejárhatunk, és mi is abban az oktatásban részesülhetünk, amiben egykor ők is. Örülünk, hogy a Fazekas nekik nemcsak egy egyszerű iskolát jelent, hanem olyan intézményt, amely lehetővé tette, hogy barátságot kössenek, és később ilyen neves díjakat nyerjenek együtt.

2013. március 19.

PÉTER BÁLINT (7. A):OSCAR, EMMY, KOSSUTH, TORNATEREM…

           Március 19-én, kedden a Fazekasba látogatott a Colorfront cég egyik tagja, Priskin Gyula, a cég vezető szoftverfejlesztője, és előadást tartott az A osztályosoknak.

             Én a harmadik sorban ültem, és a kezdés előtt egy csomó filmelőzetest megnéztünk az osztállyal, mint pl. A gyűrűk ura vagy a Skyfall. Ez is bizonyítja, hogy mennyi híres filmkészítő megvette a programjukat, mert ezek mind az ő pluginjüket használó filmek voltak. A bemutató elején az előadó megmutatta a díjakat, amik egy asztalon voltak 2 méterre a mikrofonállványtól, aminek következménye lett az, hogy mindig vissza kellett mennie a mikrofonállványhoz beszélni, ha egy díjért elment. De megérte, mert a díjak gyönyörűek voltak, az Emmyvel az élen. Kiderült az is hogy a Kossuth-díj teteje levehető, és így hozzájuthatunk a benne lévő oklevélhez, na meg hogy a technikai Oscar-díj nem ugyanolyan, mint amit a színészek és rendezők kapnak. A Kossuth-díjat nemrég, március 15-én kapták meg.

                Az előadásból megtudtuk, hogyan indult a három fazekasos diák közös munkája.  Jászberényi Márk Amerikából visszajőve, tele ismeretekkel kezdte el tanítani az osztálytársait iskola után, köztük Perlaki Tamást és Priskin Gyulát. Ekkor még nagyon kezdetleges volt az informatika, nem lehetett felmenni az internetre, és kiválasztani, hogy melyik videóból vagy oldalról szeretnénk megtanulni programozni. Márk amit tudott, arra megtanította a többieket, ami nemes cselekedet volt, mert aki sokat tud, az sokszor inkább dicsekszik vele, minthogy másnak megtanítsa. Az előadásra végül is csak Priskin úr jött el a 3 vezető közül, és mondta el nekünk a cég történetét.  A PowerPoint előadásból megtudtunk mindent, amit akartunk (sőt, néha többet is).

                  Jó volt látni hogy milyen sokra lehet vinni ebből az osztályból (és az ilyen sikeres embereknek is lehet lámpaláza). A leghíresebb programjuk, a Lustre volt az első digitális fényelő program, amivel egy elrontott megvilágítás miatt nem kellett újravenni egy filmrészletet, vagy el lehetett érni mindenféle hatást, amit lámpákkal nem, máshogy pedig csak hosszú idő alatt tudtak. De ami nekem a legszimpatikusabb benne az az, hogy még ma is, 10 évvel a 2003-as kiadás után is sokan használják. Ez volt az első színjavítás, aminek egyből látni lehetett az eredményét. A program olyannyira híres lett, hogy a világhírű cég, az Autodesk felvásárolta őket, viszont ez nem tartott olyan sokáig. Kiléptek a cégből, mert önállóan akartak tovább fejleszteni.

                Az előadás végén odamentem az előadóhoz, oda, ahol kézbe lehetett venni a díjakat, és megtudtam azt, hogy a cégben huszonvalahány ember dolgozik, hogy az az Emmy-díj, amit elhozott, csak egy másolat, mert az eredetit valamiért még nem kapták meg. Szimpatikus ember volt az egykori fazekasos diák, még ilyen eredmények mellett sem volt elszállva magától, mint a legtöbben.

 Az összesített véleményem az előadásról az, hogy egyszerre volt kellemes és hasznos. Hasznos azért, mert nem kellett megtanulnom Mikszáth Kálmánt magyar órára, hanem helyette az Oscar-díjat fogdoshattam.