Eldorádóban jártam
Magam sem hiszem el, hogy megtettem. Biztos vagyok benne, hogy ki fogsz nevetni, ha elmesélem, mi történt velem, esetleg őrültnek fogsz tartani. Valójában egy hete én is ezt gondoltam volna, ha valaki hasonló történettel áll elém.
Megtaláltam Eldorádót! Igen, azt a helyet, ahol mindenki gond nélkül él, aranyból van az utolsó kis szögecske a padláson, vagy a kavicsok a mesebeli tó fenekén, és ahol ez a természetes.
Véletlenül sodródtam oda. A helyiek nagy szeretettel fogadtak, ámulattal hallgatták izgalmas, megdöbbentő, néha tragikus történeteimet. Mindegyiküket kiegyensúlyozottnak láttam, és elképzelhetetlenül gondtalannak.
Mégsem ez a mesém lényege!
A legmegdöbbentőbb még csak most következik!!!
Erről a csodálatos, tökéletes helyről én önszántamból eljöttem, és egyáltalán nem bántam meg. Na, jó, néha visszasírom azt a gondtalanságot, nyugalmat, de nem mennék vissza. Bár szenvedek a világ igazságtalanságától, a sok szörnyűségtől, amit mindenhol látok, mégis mosolygok, mert tudom, hogy ez az értelmet az életemnek, hisz van egy cél, ami a szemem előtt lebeg, mert jobbá akarom tenni a világot, ha csak kis dolgokkal, de akkor is szívvel-lélekkel.
Eldorádóban megtudtam, milyen irányba kell haladnunk. Itt vált világossá számomra annak a régi mondásnak a jelentése, miszerint nem a cél, hanem az odáig vezető út a lényeg.
Nehéz végigmenni ezen az úton, hisz annyi minden az utunkba áll, megpróbál szándékosan keresztbe tenni, vagy csak a véletlen űz ocsmány játékokat velünk. De érzem, hogy így teljes a világ, hisz van miért élnünk, mert képesek vagyunk talpra állni, és végigcsinálni.
Ezért hagytam ott Eldorádót, mert nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy nincs célja az életemnek. Tudtam, hogy még sok mindent kell tennem, és tudom, hogy jól döntöttem.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése