Kifogyott a toll,
utána kétségbeesett
karc lohol.
Sír minden sor,
vége,
nincs több lehetőség.
Fakult betűk tagadnak meg
írásra szánt mesét.
A tükröm és köztem
áll egy nagy üresség.
Békét akar kötni.
Eltöröm vigyorát,
megvakítom szemét.
Te szemét!
Miért hazudsz?
Néz a vers,
csalódott bennem.
Hisz nyers a modor,
s talán nincs is
lelkem,
csak eljátszok olykor
a gondolattal.
Tele habbal
felvillanó képek,
elnyűtt, álmodozó
szerep.
Tessék világ,
itt a képzelőerőm,
- úgyis csak bánt-
a tied lehet.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése