Rettegő valóság,
s nem jön képzelet.
Lassan ökölbe
szorítod két kezed,
mozdul minden izom,
ütés csattan.
Talajt borító szilánkhalom
-összetört lélek-.
Vajon fájhatna jobban?
2010. április 11., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Zita! Nem tudok szabadulni a sortól, amit Hajni mondott: "marad a kertitörpém a Múzsa", a másik: "én annyira magányos vagyok/bolondokházának néznek az angyalok".
VálaszTörlésHálát adok az égnek, hogy megismerhettem.))))
Ehhez a vershez: fájhat. Nem okoskodom. Majd megtanulod egyszer a veled történt dolgokat másképp kezelni.Mert soha nem az számít, mi történt velünk, hanem hogyan fogadjuk....
De ez már nem is a versről szól.
Köszönöm. Az írás az önterápiám, ezért tudom jól fogadni a rossz dolgokat.
VálaszTörlés