Szűcs Noémi (9.b) versei

Kialvatlan gondolatok

A hajnal hegedűje megperdül,
S finom ívekben gyárt dallamokat.
A langyos napsugár meg melléül,
S nyitva szemem űzi álmaimat.

Amikor a Nap arany szemeit
Kerekre nyitja, a reggel lassan
Elém tárja bohókás színeit,
És a szivárvány mosolya csattan

A tejszínű, bégető felhőkön.
Kézfejem szempilláimra hajol,
Mialatt hosszasan zsörtölődöm,
Orrom álmosan párnámba szagol.

Illatod beborítja a szívem.
Amíg föltápászkodom az ágyról,
Alig hallhatóan zihál testem,
De végül kimászom a szobából.

Ruhát aggatok magamra magam,
Az ajtón át a kertbe libbenek,
A szél könnyedén fújja a hajam,
És a virágok búcsút intenek.

Az aszfalt nem zajong lábam alatt,
Vígan csipognak a kis verebek.
Vajon a jó eszem otthon maradt?
A boldogság megszállta fejemet?

A napsugarak jókat nevetnek
Álmos arcomnak félszeg vigyorán,
De csak irigyek, mert én szeretek
Valakit, tiszta szívből s igazán.

2010-04-08


----------------------------------------------

Világ

A világ mozgó szája habzik némán,
Csorgatja a nyálát az ostoba eb,
Elveszett póráza nyakunkon lebeg…
Megsebzi magát, mert vak maga is,
Gonosz, vérengző, beteg és hamis.

Kölyök volt, nagy szemeivel bárkire
Tekintett, azt rögtön elbűvölte,
De mindegyik megbűnhődte,
Aki ártatlan tekintetébe tapadt –
Mert most vadul mar és harap.

2010-04-11

------------------------------------------

Éjféltájban

Én otthontalan megyek ma haza,
Szüleim árván fognak mesélni nekem -
És én, mint műveletlen tudós,
Hallgatom a diplomás tücsök zenéjét,
Amint napozik az ereszemen…

2010-04-11