2010. március 7., vasárnap

TÓTH HANNA: Kivonat a Blikkből


Tóth Hanna(szemfüles diák) hozzájutott eddig nem tisztázott titkos kapcsolatai révén egy a Blikk holnapi számában megjelenő íráshoz. Szerkesztőségünkkel megosztotta, így, kedves olvasók, mi is tudhatjuk, mi lesz a holnap szenzációja!

Komolyra fordítva a szót: Hanna elképzelte, ha Shakespeare tragikus meséje ma történt volna meg, milyen írás születne egy nem éppen a klasszikus irodalomnak hódoló bulvárlapban! Íme a cikk!


Várható a folytatás: a 10.B osztály nem egy tagja határozottan állítja, hogy népszabadságbeli kapcsolataik is vannak! Szerkesztőségünk igencsak meglepődött, de reménykedünk, hátha közölhető lesz az is!
BLIKK 2010. március 8.
LETARTÓZTATTÁK A GYILKOS PAPOT!
Eljárás indult Verona papja ellen!


„Lőrincz barát mérgezte meg Júliát!” hívta a minap a Rendőrséget egy névtelen telefonáló. Rögtön a barát keresésére indultak, akit 3 nappal később egy erdőben találtak meg. Elmondása szerint remeteként éli az életét, mióta meghalt Rómeó és Júlia.
A Rendőrsé g rögtön lefoglalta titkos laborját, ahol egy bizonyos méregből, 1 adagnyi hiányzott. Ezt nem tudta mivel magyarázni a bizonytalan elmeállapotban lévő pap, csak a patkányok kiirtásáról és a hupikék törpikék színéről motyogott halkan valamit.
A Rendőrség bizonyítékokat keres, de 95%, hogy ő a bűnös, mivel az íróasztala fiókjában egy esküvői okiratot találtak , amin Rómeó és Júlia neve szerepel. A két gyermek családja váltig állítja, hogy gyakran jártak a baráthoz gyónni. Megkérdeztük bűnösünket, hogy mondott-e neki sorsdöntő dolgokat a két fiatal. Lőrinc barát ügyvédje válaszol: ”Védencemnek nem áll szándékában megosztani önökkel ezeket a bizalmas információkat.”

(MÁSNAPI PÉLDÁNY)

…....MINT RÓMEÓ ÉS JÚLIA/avagy az élet ismétli önmagát???
Mérget csempészett be ügyvédje, Lőrincz barát cellájába. Az őröknek azt mondta, hogy látogatásának indoka a tárgyalás előtti megbeszélés. Két óra múlva holtan találták a barátot. Ügyvédje elrepült a legelső hawaii géppel.
(A hullaházban)
Dajka: Jaj, istenkém, miért vetted el egyetlen szerelmem szépséges szívét!? Az élet nekem már mit sem ér nélküled! Itt ez a méreg! Hadd veszem be!

Lenyeli. Meghal. Lőrincz barát felébred az altató hatása alól.

Lőrincz barát: Jaj, Dajkám! Mit tettél magaddal! Hát hiába szöktem meg ily keserves módon? Követlek a halálba, ha ott együtt lehetünk!
Leszúrja magát piknikkésével.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Twitter Facebook Favorites More

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Walgreens Printable Coupons