Mese?

Plaschil Bernadett:

Hónapokkal ezelőtt versírásra adtam a fejem.
Nevezzük ezt inkább spontán érzelemkitörésnek, és akkor alkottam egy új műfajt.


Tudod milyen szeretni,
De szeretve lenni?
Mikor csak őt akarod, semmi mást
Eszedbe nem jut a csalódás...
Minden szép, jó akár egy mese,
Nem veszed észre. Jön a csalódás fellege,
Közelít...
Akár lassan, jöhet gyorsan
Ölelj kérlek, szorosabban!
Nem figyel...
Elenged.
Ideért a felhő,
Szemeim szikrákat szórnak, könnycsepp az eső...
Mi végre kellett az ítéletidő?
Vége. Elmúlt. A vihar is elvonult,
Emlékek sora rámzúdult.
Elvakít, a múltba visszahúzva
Kérlel, hogy maradjak...
De a csók nem pecsét, a bók nem esküszó...
A halvány szikra nem ide való.
Küzdelem...
Minden nap egy végtelen.
Homokóra, mely röstell peregni, hirtelen
Megáll.
Elfogyott a homokszem,
Hiába forgatom,
megállt peregni szüntelen.

2009. 10. 18.